Re: nincs cím
exmnbs1 Előzmény: #664917belenéztem ebbe a f.sba
először is Rényi irodája ugrott, már nem ez a székhely, sokadiknál tartanak
Rényivel pedig már haragban és perben állnak
az elején az aláfestő zene olyan mintha Leni Riefenstahl fasizmust dicsőítő filmjéből vették volna át
klassz hogy nem meri a kamerába mondani hanem lesütött szemmel beszél a szakember
a makogás szintén beszédes
lásd testbeszéd kamuzás esetén
arról sem tettek említést hogy bányászati jog már nincs illetve nem is volt néhol
lásd Dióslaki feljelentése
MFB páros lábbal ki őket, nem kaptak hitelt
a dolgozóikat nem fizették ezért Rudagipsz mix ellen számos végrehajtás folyt amely jelenleg felszámolás alatt van
az 5m rv-es kp-s emelés sosem jött létre nyilván a nagy érdeklődés miatt))))))
a pályázaton elnyert pénzeket egyrészt nem tudták lehívni, másrészt vissza kell fizetniük az államnak
azámos pszáf büntetést kaptak mivel nem készítenek a tvnek megfelelő éves jelentést, ezeket nem fizették be
14:35-től lesütött szemmel nem meggyőzően orbitális kamu a sikeres 27éves múltról, és a napelem projekt finanszírozásának megszervezéséről, majd a jelenlegi 3 éves kitermelésről, (a,miből semmi sem lett) amihez megvannak az erőforrások
majd lefelé nézve kéri a tőzsdei befektetők pénzét
Bét A kategória)))))))))) és egyéb külföldi tőzsdéken bevezetés))))))
vannak ingatlanjaik?
vagy mégsem voltak egyesek, lásd Dióslaki per
hosszútávon felfejleszteni lásd időnként kb 8-ból 7 lány végrehajtás alatt, többet felszámolnak
nyereség a Hun Miningban?????
hány mrdos leírás jön most a 2010-től újragányolt mérlegekből
természetesen a számokat nem merték még bemutatmi
felismerik a tőzsdei befektetők az értéket és az árfolyam helyére kerül?
na ez részben megtörtént mert kb 400-ról 17-ig esett))))))
de valójában 0-t ér(((((((
nem tudja az árfolyamot kontrollálni???
azért időnként kamu ralli szervezéssel kísérletet tett rá
objektív Rényi))))))
lásd álmodozós cikkek sora
még be is vallja hogy a téma a kutyát sem érdekelte, biztos véletlen)))))
!Ez a mi csapatunk"
a klipben szerepkő néhány személy mint pl Földessy professzor rég távozott az IT-ből
Rényi sem így nyilatkozna ma már
és megy a porhintés LSI alapítvánnyal a nagy büdös semmiről