Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Hozzászólás

2013.09.18 Hírek.

Hát feleim, és ti többiek, mára vannak érdekes híreim :)

Az elsők rögtön Európával kapcsolatosak, úgymint:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/feltoroben_az_euroszkeptikusok_europa_nagyjainal.4.189284.html

"Egyre nő az eurószkepticizmus az eurózóna nagy országaiban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban. "

Hogy úgy mondjam, ez persze nem újdonság, de a számarányok már annál inkább azok:

"Spanyolországban a válaszadók 37 százaléka mondja a tagságot rossz dolognak, míg 2012 júniusában a válaszadók 26 százaléka gondolta így. Az arányok Franciaországban 43 százalék a korábbi 38 százalékról, Németországban 44 százalék a 36 százalékról és 45 százalék Olaszországban, a korábbi 39 százalékról."

Mert lassan többségbe kerül az EU ellenesség, azonban itt is meg kell arról emlékezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy szűnjön meg az EU, hanem azt, hogy NEM ILYEN lovat akartak az emberek. Érdekes lesz a következő EP választás ebből a szempontból, nagy lesz majd az izgalom és kampány, mert ez most már tétre megy.

A másik hír Európából az, hogy "bezzegafelvidéken" mi a helyzet, nos, a valóság ez:

http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-585954

"A válság kezdete óta eltelt öt év leforgása alatt legalább százezer munkahelyet számoltak fel Szlovákiában, és a foglalkoztatottság szintje leghamarabb 2020-ra érheti el a 2008-as szintet - közölte az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap szerdán."

Hoppácska, erről eddig nem igazán szóltak a hírek, hogy mégsem az kalabászból van az kerítés az szomszéduknál. Ha pedig ezt egy mintegy fele ekkora országban látjuk, akkor talán már érthető az, hogy nálunk sincs fenékig Mr. Teuffel, sőt mi több, nálunk sem lesz hamarabb az, mint máshol. Ezekről szerintem illene megemlékezni, mert akkor sokkal könnyebb lehetne a súlyos mentális problémákkal küszködő közveszélyes elmebetegek szűrése:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/garantalt_munkat_iger_bajnai.4.189327.html

"Minden hat hónapnál régebben munkát kereső harminc év alatti fiatalnak garantált munkahelyet, vagy biztos elhelyezkedést jelentő képzést ígért Bajnai Gordon az Együtt-PM választási szövetség vezetője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján."

Mert ha eddig bárki kommunizmussal, vagy államszocializmus kiépítésével vádolta a Fideszt, vagy éppen a 3.60-as kenyér ígéretével az MSZP-t, az most eldobhat kapát kaszát (jól irányzottan), mert ez az őrült mindegyiken túltesz. Az elmebetegséget pedig külön tetézi ez:

"A volt kormányfő hangsúlyozta, választási programjuk egyik fő üzenete úgy szól, "Gyere haza, maradj itthon!". Az Együtt-PM ezzel a jelenleg külföldön dolgozó fiatalokat akarja megszólítani és hazahívni, mivel az ellenzéki pártszövetség szerint az ő távollétük jelenti a legsúlyosabb problémát ma Magyarországon."

Hiszen ez olyan szinten idiótizmus, hogy félelmetes, hiszen nyilvánvaló, hogy még ha tud is közmunkát ajánlani ez a magyargyűlölő tekrén, az semmiféleképpen nem vetekedhet azzal a keresettel, amit ott meg tudnak keresni - és azt állítani, hogy pont ezek az emberek hiányoznának munkaerőként a munkaerőpiacról, az egyszerűen félelmetes demagógia, sőt, ez már messze túlmutat a demagógián, mert ez egyszerűen elmebetegség, kényszerképzet és szörnyűség, amit ez fémjelez:

"Bajnai Gordon kiemelte, kormányra kerülésük esetén minden külföldi nagykövetségen és konzulátuson olyan pontokat nyitnának, amelyeken magyarországi munkát kínálnának a kint dolgozóknak."

Wazz, itt nem arról van szó, hogy ez az elmebeteg őrült, ez egy teljesen elvtelen lény, amely olyanokat állít, ami félelmetes elmekórtani eset: Nemhogy nem azzal kellene kampányolni a konzulátusokon, hogy jöjjenek haza (ki az a barom, akinek van kinn munkája és a konzulátuson nézeget állást), hanem éppen azt kellene tenni, hogy a konzulátusok és nagykövetségeken állást és tanulmányi lehetőségeket KERESSENEK a magyaroknak.

Ekkora őrültek ezek, nem véletlen, hogy még Tölgyessy (akire rájött a szómenés) is így fogalmaz:

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-585849

"A Bajnai kísérlet sem sikerült - mondta Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: "Azt lehet mondani, hogy egy alkut kötött a két párt, én jogász vagyok, és szeretem a tiszta jogi fogalmakat használni. Nem szövetséget kötöttek. Alapvetően az történik a két párt között, hogy kitérnek egymás elől. Nem lesz olyan, hogy közös jelölt, mert mindenki a saját jelöltjeit indítja az egyéni kerületekben.""

Még az MSZP sem bírt vele közös nevezőre jutni, és nem is igazán akart. Ennek a következménye ez:

"A politikai elemző szerint "a Bajnai-féle kihívásnak az volt a célja, ami mindig ennek az iránynak, hogy ő vezesse az egész baloldalt. Tehát most, hogy összeomlott a baloldal, a két párt olyan egyezséget kössön, aminek Bajnai Gordon lesz a valóságos vezetője, attól függetlenül, hogy mik az erőviszonyok, mondván, hogy Bajnai Gordon sokkal jobb kihívó, mint a másik oldalon. Most ez nem sikerült.""

Mert ez mindig is erről szólt, ő akar uralkodni a magyarokon, hogy végre beszántsa ezt az országot a földbe, és sóval hinthesse fel. Ennyi és csak ennyi ez az alja gazember.

Egyébként, ezt is írja Tölgyessy:

"A politikai elemző kiemelte, hogy a közép-európai régióban nincs olyan ország, amely teljesen követné a magyar kormány modelljét, részletekben lehet látni, hogy hasonló eszközöket alkalmaznak."

Más szavakkal, kénytelen elismerni, hogy máshol is ez az irány, egyáltalán nincs kivétel, az, hogy nem pont ugyanaz történik, az teljességgel természetes, hiszen nem is ugyanazok voltak a kiinduló alapok, lásd:

"Tölgyessy Péter szerint érezhető volt a cél, hogy az állam avatkozzon be sokkal jobban a társadalom gazdasági dolgaiba és vegye el azoktól, akik érdemtelenül jutottak valamihez, elsősorban a külföldiektől és a régi baloldali elithez köthető erőcsoportoktól vegye el az erőforrásokat. Nemcsak adóval, de a tulajdont, a vállalkozási vagy kulturális lehetőségeket is megpróbálja ez a kormány átcsoportosítani a külföldiektől és a régiektől a saját táborához."

Más szavakkal ugyanis ez annyit tesz, hogy eleddig minden - nem a magyaroké volt, és nem ennek a tábornak a kezében volt, hanem MINDEN azoknak a kezében volt, ami persze nem zavarja azon tábor szekértolóit. Ott nem baj, ha minden poszt (KE, JB, LÜ) egy kézben van a kormányzó párttal, csak az a baj, amikor változik a szél és mindezt másokra cserélik. Akkor hirtelen feltör a "minden posztot levadásznak" című szöveg, miközben képtelenek felfogni, hogy ez csak akkor lehetséges, ha eddig "semmiféle poszt nem volt ott".

Innentől kezdve pedig ez tényleg igaz:

"Tölgyessy Péter hangsúlyozta, hogy Magyarországon ugyan működik a politikai váltógazdaság, de ez nem hozott társadalmi békét és gazdasági növekedést, a politika egyre több kárt okozott."

Persze, hogy nem, mert az egyoldalú internáci marxista médiatúlsúly mindig is azt fogja szajkózni, hogy az normális ha minden az ő kezükben van és ők diktálnak és nem normális az, ha ez nem így van.

Eközben egyébként Európa azért változik, mert például:

http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/vege_a_fontos_indexek_onszabalyozasanak.4.189328.html

"Több ezer viszonyítási alapul szolgáló indexet, benchmarkot érint az a szabályozási javaslat, amelyet az Európai Bizottság csütörtökön készül kiadni - írja a Financial Times. Az javaslattal véget vethetnek a benchmarkok önszabályozásának."

Hogy mik vogymuk, szép lassan épül le a "szabad piac" ideológiája és egyre több helyen lép be az állam, vagy valamely államok felett álló szervezet a szabályozásba:

"Mint kiderült, a végső javaslat nem csak a Liborra, hanem az összes olyan benchmarkra vonatkozik majd, amely referenciaként szolgál a tőzsdén kereskedett pénzügyi termékek árának meghatározásához. A tervek szerint az indexek számítását felügyelők dokumentumokat, piaci információkat kérhetnek be, hozzáférést kapnak a traderek kereskedési rendszereihez, sőt, le is állíthatják a kereskedést, ha hibát fedeznek fel egy benchmark számításánál."

Vagyis az eddigi "szabad piacnak" immár deklaráltan vége lesz, hogy végre idézőjelek nélkül egyen szabad piac.

Egyébként pedig, érdemes megnézni azt, hogy mi a valóság például az úgynevezett "veszteséges vállalatok esetében", hiszen elég csak az, hogy az állam fellépjen egy erős kiállással (a'la Merkel@Opel) és csoda történik, a veszteséges, nem működő, bezárásra ítélt, ócska céget hirtelen nemhogy eladni nem akarják, hanem még fejleszteni is szeretnék:

http://www.portfolio.hu/vallalatok/kkv/nem_elado_a_dunaferr.4.189333.html

"A Dunaferr tulajdonosai csak állami segítséget szeretnének, de a társaságot nem akarják eladni - írja az origo a Dunaferr cégvezérének, Jevgenyij Tankilevics szavaira hivatkozva. A portálnak nyilatkozva a vasmű vezetője nem zárta ki a szlovák megoldás lehetőségét."

Ezek a kommenyisták, ezek a kommenyisták... vajh hogyan van ez, hogy ezek a grál lovagok, ezek a szent életű emberek évente tízmilliárdokat buknak, hogy gyárakat üzemeltethessenek... vajh hogyan is van az a kapitalizmus, amiben a veszteséges üzemeket nem üzemeltetik, mert ez csak az államszocializmusban van így - egy kapitalista meg bezárna egy ilyen üzemet.

Ez lózung, lósz@r, bullshit, valójában ez egy remek példa a kreatív könyvelésre, illetve arra, hogy a tényleges haszon nem ott realizálódik, ahol megtermelődik, hanem egészen máshol - és ezért van értelme máshol a veszteségnek, mert összességében nyereség képződik.

És ha még vissza tudtok emlékezni, pont ezt írtam anno a Malév esetében, azt, hogy az állami vállalkozásokat egyfajta holdinba kell(ene) szervezni, mert abban az esetben a kapcsolt vállalkozások veszteségét simán szét lehetne teríteni úgy, hogy az állam, mint tulajdonos jól járon.

Szóval, érdekes dolgok ezek, éppen alapjaiban változik meg a világ, csak ezt sokan még nem akarják észrevenni.