Regisztráció Elfelejtett jelszó

Földmutyi folytatódik

Grizzly Géza

A Hortobágyi Nemzeti Park 800 hektárnyi legelőre írt ki pályázatot. A legnagyobb nyertes Ónodiné Demeter Éva, a megyei földalapkezelő vezetője, volt fideszes képviselő, a kormány által nemrég elővett Hajdú-Bét-ügy legismertebb károsultja, aki 2004-ben éhségsztrájkkal demonstrált a károsultak érdekeiért és Bajnai Gordon ellen - tudta meg az Index.

A tenderen három győztest hirdettek, a 800-ból összesen 350 hektárnyi legelőt Ónodiék családi cége, az Avis'96 Bt. szerzett meg (a Céginfó szerint Ónodiné 2013 január végéig volt tulajdonos, most a férje nevén van a vállalkozás). Ónodiné nemcsak a Hajdú-Bét-ügyben ismert közszereplő a térségben: 2006 és 2010 között Hajdúböszörményben fideszes önkormányzati képviselő volt. A 2010-es újrázása néhány szavazaton elúszott, azonban nem maradt állás nélkül: 2011 óta a Nemzeti Földalapkezelő Hajdú-Bihar megyei irodáját vezeti - írja a portál.

Ez azért fontos, mert a most kiosztott 350 hektár tulajdonosi jogait Ónodiné munkaadója, a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) gyakorolja. A pályázati kiírás viszont csak a terület vagyonkezelőjének, a Hortobágyi Nemzeti Parknak a dolgozóit zárta ki az indulók közül. Emiatt az, hogy egy megyei NFA-vezető érdekeltségébe tartozó cég pályázhatott egy NFA-tulajdonban lévő terület tartós bérleti jogára, a kiírás szerint rendben van - emlékeztet az Index.