Re: nincs cím
Zotya32 Előzmény: #653822"A Közgyűlés összehívására azért került sor, mert a Társaság előrehaladott tárgyalásokat folytat egy új üzletágba való – cégrészesedés megszerzése útján történő – befektetésről. Tekintettel arra, hogy az új üzletág lehetőségeinél fogva a Társaság jövőbeni tevékenységében meghatározó szerepet játszhat majd, a tranzakció megvalósulása részben a fenti napirendi pontokban hozott határozatok tartalmától fog függeni. Amennyiben az ügyletre vonatkozó kötelező erejű megállapodás addig létrejön, az Igazgatótanács a később közzéteendő határozati javaslatokat az ügylet megvalósulásához (zárásához) szükséges tartalommal teszi majd meg, ellenkező esetben pedig azt fogja javasolni, hogy a Közgyűlés a napirendi pontokat ne tárgyalja. Ebben a körben fontos annak hangsúlyozása, hogy a tervezett ügylet megvalósulása nem tekinthető bizonyosnak, az ügylet létrejöttének és zárásának előfeltétele egyebek mellett az ügylet valamennyi lényeges vagy annak tartott feltételében való, a másik féllel való egyetértés létrejötte és annak írásos, kötelező erejű megállapodásba foglalása. A megállapodás megkötése esetén a Társaság arról haladéktalanul tájékoztatást ad majd. A megállapodás esetleges megkötéséig – illetve annak elmaradása esetén is – a tervezett ügyletnek a Társaság jelenlegi és jövőbeni működésére, tevékenységére, árbevételére és eredményességére semmilyen kihatása nincs."
Kíváncsi vagyok mi lesz belőle... . ha összejön a megállapodás, és kiderülnek a részletek, vszínű inkább felfelé fog menni, mint le... venni kéne mókából 1-2e db-ot??
szeptember 10-ig kiderülhetnek a napirendi javaslatok, hogy lesz vagy nem lesz, vagy mi lesz... :))