Regisztráció Elfelejtett jelszó

régi nbh-sok ha találkoznak ...

Dr. ursi

bejelentette, hogy tulajdonostárs lett a Sales One Kft. által forgalmazott termékek (többek között étolak, liszt) értékesítésében.

A Sales One tulajdonosai között felbukkan az egykori Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány volt kereskedelmi igazgatója, és az úgynevezett tábornokper elsőrendű vádlottja, az első fokon felmentett, ám rangjától márciusban "méltatlanság miatt" a köztársasági elnök által mégis megfosztott Lévai István Attila is - írja az Átlátszó.

-

Lévai István Attila 2004 – 2007 között a korábban a Honvédelmi Minisztérium, majd 2003-tól Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó, a HM akkor vitatott közbeszerzését megnyerő Centrál Mosodák Rt. felügyelőbizottságának tagja volt. 2004-ben részt vett a NATO pénzügyi továbbképzésén, és egy fegyverszabadalom is fűződik a nevéhez. Dandártábornoki rangban a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség vezérigazgatója volt, majd moszkvai véderőattasé lett, és onnan a tábornokperként elhíresült HM-es vesztegetési botrány miatt hívatták haza.

Az új légitársaságot jegyző Sólyom Holding Zrt. egyik tulajdonosa Vágó József egykori NBH-tiszt, a a Nemzeti Közlekedési Hatóság korábbi légügyi igazgatója, akit az izraeli gépek emlékezetes berepülése miatt felfüggesztettek tisztségéből, és 2010-ben távozott a hatóságtól.