Re: nincs cím
macika Előzmény: #652847A társaság most tette közzé az idei feltételeket, ezek szerint minden 5 forint névértékű részvény ( a tőzsdei árfolyam 26 forint) egy liter ásványvíz átvételére jogosít az önköltségnek megfelelő 32,44 forintos nettó áron.bEgy részvényes maximum 25 ezer liter vízre jogosult.
Fodor István, a Futuraqua elnök-vezérigazgatója a Napi.hu érdeklődésére elmondta, hogy a víz-osztalék elsődleges célja a részvényesek kötődésének erősítése, a cég termékének megismertetése. Tavaly Pécsett több ezer, Budapesten mintegy ezer palack vizük talált gazdára a részvényesi körben, amely az idei első negyedévi 79 ezer palackos értékesítéssel összevetve nem is elhanyagolható mennyiség. Az értékesítési átlagár egyébként az év első negyedében ( a féléves beszámoló még nem jelent meg) 45 forint volt palackonként, a társaság az első három hónapban 1,2 millió forintos veszteséget ért el.
.
drága a víz, veszteséggel lehet "megvenni" az ötforintos papírokat és adni 20 felett )))