Re: szíria
Dr. ursi Előzmény: #652485tisztában vagyok vele.
de:
Nagy-Britannia napokon belül kész az Egyesült Államokkal közös katonai támadást intézni a szíriai kormányerők ellen, ugyanis meggyőződése, hogy a damaszkuszi vegyifegyver-támadást ők követték el. A brit haditengerészet egységei megkezdték a felkészülést.
Miközben a szíriai kormány beleegyezett az ENSZ fegyverellenőreinek helyszíni vizsgálatába, a brit haditengerészet közölte, hogy már a jövő héten rakétatámadásokat tudna indítani a kormányerők ellen. A damaszkuszi harcigáz támadás elkövetésével egymást vádolja a felkelők vezérkara és a szír kormány.
Washingtoni szakértők úgy vélik, hogy talán az ENSZ-ellenőrök sem lesznek képesek minden kétséget kizáróan megállapítani a támadás eredetét, esetleg nem találnak bizonyítékokat. De William Hague brit külügyminiszter szerint mindenképp a szíriai kormány hibáztatható, és - mint mondotta - "a világ nem nézheti tétlenül, hogy az Asszad-rezsim vegyi fegyvereket vet be a saját népe ellen."
A brit katonai beavatkozáshoz napokon belül össze kellene hívni a parlamentet a támadás jóváhagyása végett.
William Hague külügyminiszternek kevés kétsége van afelől, hogy a szír hadsereg volt a múlt szerdai gáztámadás elkövetője, hiába próbálja ennek ellenkezőjét állítani az Asszad-kormányzat szóvivője, arra hivatkozva, hogy szír katonák is vannak az áldozatok között. Az elmúlt napokban a szír tüzérség erőteljesen bombázta a helyszínt, tehát a bizonyítékok megsemmisülhettek.
David Cameron brit miniszterelnök megszakította nyaralását, hogy biztosított telefonvonalon tárgyaljon a szíriai helyzetről Obama elnökkel, Hollande francia államfővel és Merkel német kancellárral. Cameron abban nem reménykedik, hogy az ENSZ-től érdemi választ kapjon, tekintettel Oroszország kiállására a szíriai kormány mellett.
A szíriai erők ütőképessége miatt a szír hadsereg légi bombázása kockázatos lenne, ezért tervezi a brit hadvezetés, hogy a haditengerészet rakétaütegeit veti be. Egy brit atomhajtású tengeralattjáró állítólag már a térségben van, s további egységek indultak útnak, - bár ezeket a híreket a hadvezetés nem kívánta kommentálni.
Moszkva szerint a Nyugat "tragikus hibát" követ el, ha katonai támadást hajt végre Szíria ellen, mielőtt az ENSZ-ellenőrök elvégezhetnék a munkájukat.
-
mit léphet erre orosz ? ha megtörténik. beáll a szír oldalon ????????
egyébiránt felháborító ahogy a britek is nyilatkozbnak. mi közük hozzá ?! miféle jogon lépnek fel ők egy idegen országban mint mondvacsinált békebíró ?! ki a ****om kérte őket erre ?!