Re: nincs cím

Ami a nagyobb baj a kialakuló függés, a céllé válásig. Az h azért utazok vhova h lefotózzam magam vmi előtt, rá se nézek de a képre a monitoron igen, benne van-e jól, jól festek-e rajta és ha mindkettő megvan már nyomás is fel a FB-ra. Ami szabi lenne elvben is már a szenvedélybetegség tárgya, figyelni hányan lájkolták osztották meg írtak hozzá egységnyi idő alatt.

Persze, a személyes adatok kiszolgáltatása is gond és lett már öriharim abból h anyuka kisfiú kukis képeit posztolta – én meg beszóltam h nem kéne, a gyereket se, saját individuum és ne rendelkezzen felőle főleg csupaszítottan és az adott helyzetben alázós szituban, nem értette. Nos lehet h énvok túl szigorú ebben :-) és a gyereke persze, de a net mindent megőriz és nem biztos h 20 év múlva szívesen nézi azt a képet – nem is h milyen volt, hanem h anyám milyen alapon adtál szolgáltattál ki.

Márpedig a népek szívesen facebookolnak :-) fotókkal betaggelt helyekkel személyekkel igazolva a létezésüket és annak menőségét – vajon miért? Beáldozva azt is sőt talán vágyva is h figyelve talán érdekesek lesznek… röviden: az érdektelen ember kitörési próbálkozása kompenzációja, bővebben talán majd :-)