Re: ebben sok hasznos infó van
Dr. ursi Előzmény: #643983hát annyit tudok még hozzátenni h az én fejemben már körvonalazódik a terv és igazán ultraortodoxnak mondható.
igazából a bankszektort nem ériveszteség mivel az időzítés vagyis a kivezetések csúsztatva mennek majd 3-5 év alatt folyamatában ez a lejáratok kifutása miatt van szóval minden egyes ilyen devalapú hitelnél a futamidő harmadánál járva fizeted ki forintban az általad megkapott forint(hitel)összeget. tehát a bankot úgymond már nem éri kár ha ekkor forintosítanak, mert amit adott visszakapta. ha inenntől viszont forintosítanak, felezik a hátralévő futamidőt és folyósítási árfolyamon törlesztel akkor a bank is kap még kamatot tehát még nyer is az ügyön illetve felszabadulnak forrásai (céltart) tehát nyer azonkívül azon is yner h felszabadul egy tömeg akik óvatosan forinthiteleket vennének fel bubor+kamaton tehát új hiteleket is tudna kihelyezni. igaz most már nem lehetne uzsorázni csak hitelezni ami semmi extraprofit csak egy elfogadható.
a felszabaduló források a alkosságnál pedig a gdp-t dobnák pl kisker forg vagy megtakba menne.
s ezek össztárs szinten jó dolgok. és a gazdra is jól hatnak.
amíg viszont ez továbbra is ígmaradna addig azok is szívnak mivel rensszerszintű a dolog akiknek nincs ilyen hitelük.
köszönjék meg felcsutka petykának.