takszöv
Dr. ursiAz Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet ügyvezetője közleményében azt elismerte, hogy tagja volt a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet igazgatótanácsának, "de ez nem azt jelenti, hogy a 4 milliárd jó hitelből részesült volna".
Kerényi János hangsúlyozta: a sajtótájékoztatón azt a hat takarékszövetkezetet nevezte meg, akiknek a vezetője benne volt a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet igazgatótanácsában. Ez a felsorolás nem azonos azokkal a takarékszövetkezetekkel, amelyek a jó hitelt elvitték a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettől, de átfedés van – tette hozzá. A TAKIVA intézményvédelmi alaphoz tartozó takarékszövetkezetek a végelszámolás folyamán mintegy 4 milliárd forint értékű jó hitelt elvittek a vadkerti takarékszövetkezetből engedményezési megállapodással.
A hitelintézeti törvény kizárja az úgynevezett belső ügyletet, melynek értelmében aki a soltvadkerti takarékszövetkezet igazgatótanácsában végelszámolás előtt benne volt, az semmiféle pénzügyi műveletet nem hajthatott volna végre, ami esetleges hasznot, vagy előnyt jelent számára. A soltvadkerti takarékszövetkezetnél 39 milliárd forint betétállomány volt elhelyezve, 37 milliárd forintos hitelállomány és 2,5 milliárd forintos tulajdonosi részjegy mellett. A nem végleges adatok szerint 17 milliárd forint, szinte behajthatatlan, rossz hitelkihelyezés történt. A 100 milliárd forinttal rendelkező Országos Betétbiztosítási Alap eddig mintegy 32 milliárd forintot fizetett ki a soltvadkerti takarékszövetkezet százezer euró alatti betéteseinek.
-
hát ezért kell ami kell.