Re: nincs cím
Előzmény: #634515Fa és az erdő jeligére, hogy láss is:
"1. mnyp mint pillér nem tehet arról, hogy a politikusok szomjasak és vagy egyben tolvajok, illetve bal****ok. "
A mnyp mint pillér pontosan azért olyan, amilyen mert a definíciód szerint nem lehet más mivel éppen a szomjas politikusok, tolvajok és balf@szok alkotják meg. Nem mellesleg, pontosan ebből következően a célja sem lehet más, mint a tolvajkodás. Magyarán szólva, képtelenség jól csinálni, hiszen a politikusoknak köze van hozzá. Ebből következően, mivel politikusok mindig is lesznek, definíciód szerint a mnyp-ot jól csinálni még csak elméletben sem lehet, ahhoz ugyanis az kellene, hogy a politikusoknak semmi köze ne legyen hozzá, ami viszont csak akkor létezik, ha a mnyp még csak gondolati szinten sem létezik, nem hogy meg akarnák valósítani.
"2. mnyp arról sem tehet , hogy az emberek ostobák, és/vagy csórók és /vagy annyi eszük van mint egy kanárinak, nem tudnak befizetni megfelelő járulékokat, vagy öngondoskodni stb, illetve nem látják át ennek a szükségszerűségét."
Ezért találták ki az állami nyögdíjat, ezért nincs szükség az állami nyögdíj államilag felosztó és államilag kiszervezett eltolvajlására. A mnyp eleve hülyének néz mindenkit ezen definíciód szerint, viszont ebből az következik, hogy csak a hülyék próbálják megmagyarázni hogy ennek az értelmes emberek számára van értelme.
"3. A nyugdíjrendszert arra kell szabni ami előremutat, és ösztönöz, még akkor is ha ez kilátástalannak tűnik, szétnézve a körülmények között. Hátha ."
Én nem akarok "hátha" alapon adózni. Még a náthát se szeretem, de a deklaráltan ellopandó adót főleg nem bírom.
"Nem ahhoz, hogy úgyis bénák és nyomorultak vagyunk akkor minek erőlködjünk."
Kis akarásnak nyögés a vége, nagy akarásnak sz@rás az eredménye.
"Ha ezeket magadévá teszed közelítenek az álláspontjaink az ügyben. :)"
Ha magadévá teszed a saját véleményed, akkor rájössz, hogy a véleményed tarthatatlan. :)