Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: 300 000 Suzuki önerőre

Előzmény: #632956

"aki nem tud kormányozni 2,5 évig az miért tudott volna azután ?!"

Miért? 2010-ben Orbánról sem sokan gondolták, hogy tud, csak nagyon elegük volt az előzőekből. Egyebekben, úgy voltam vele akkoriban, hogy 2006-ban nem érünk arra rá, hogy "100 napozzunk", meg bohóckodjunk, valaki kapjon már két ciklust, hogy rendet csináljon. Tekintettel arra, hogy akkor ElQro volt hatalmon ő kapta meg. Az érdekesség kedvéért egyébként 2006-ban a Fidesz sem törte magát annyira a hatalomért, amiben nyilvánvalóan benne volt az is, hogy tudható volt, hogy ebből baromi nagy hűb@zmeg lesz, akárki marad a kormányon, tehát nem volt nekik rossz az, hogy nem nyertek. Merthogy a másik érvem az volt ElQrora szavazás esetében, hogy az egye meg a főztöt, aki csinálta. Ha rendbehozza, akkor rendben van, ha nem, akkor meg bukik.

Mondhatni, ez volt a logikus szavazat.

"ennyit tudnak."

Nem az érdekelt, hogy mennyi a hiány a választás évében, hanem hogy utána rendet csinál-e. Nem így történt, meg is buktak. Szerinted mit veszítettem én, vagy mit csináltam rosszul? Én úgy gondolom, hogy ha 2006-ban nyer a Fidesz, akkor ma bizonyosan a marxisták ülnének kirobbanthatatlanul a nyakunkon, mert kétséget kizáróan a Fidesz nyaklába varrták volna egész 2008-at. Az egész világ válságát személyesen Orbán nyakába varrták volna kötél formájában, de csont nélkül.

Ha úgy tetszik, tettem egy iszonyatosan nagy szivességet nekik azzal, hogy NEM szavaztam rájuk.

"aki 2006-ban fletóra szavazott bármilyen megfontolásból és mindeközben itt élt és figyelte a napi politikai eseményeket, az kiállította magáról a "vaksái" állathurka bizonyítványt."

Már megegyeztünk, hogy állathurka vagyok, de tudod én úgy vagyok ezzel, hogy inkább leszek állathurka egyesek szemében, mint hülye és demagóg a saját szememben.