Re: 300 000 Suzuki önerőre
Előzmény: #632586Most arról a rendkívül bonyolult elképzelésről ne is értekezzünk, hogy mondjuk a gyógyszer ingyenes lenne a beteg gyerekek részére - és ezért csökkenjen a támogatás. Á, dehogy. Kell a kátrányos helyzetű réteg szaporítására, azt meg megvenni kell egy összegű támogatással. Persze előtt lehetővé kell tenni az otthoni családi környezetben való gyereknevelést, amely elméletileg szép, de gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy kiccsaládos lény többet fog keresni arra való hivatkozással, hogy "ő nevelőszülő", mint egy egyetemi professzor. Most pedig még egy összegű támogatással is megdotáljuk, hogy BIZTOSAN ne legyen olyan aljas hogy munkahelyet keressen és rontsa a statisztikát, mert élete (szaporodási ciklusa) végéig azzal fog foglalkozni, hogy gyerekszülési statisztikát javít, utána pedig elmehet a jól megérdemelt nyögdíjba, hiszen ezen időszak természetesen munkaidőnek számít.
A statisztikák csodálatosak lesznek, csökken a munkanélküliség, javul a foglalkoztatottás, növekszik a népszaporulat, csak közben annyi lesz Magyarországnak és a magyarságnak.
Node persze ez kit érdekel, hiszen a választásokat ezzel meg lehet nyerni. Csak kérdés, hogy akkor mi a f@szért szoptunk h@rom évig, ha most turbóbrunyálásra leszünk ítélve, mert ennek a finanszírozása, ennek a gyönyörű statisztika kistafírungozásnak az árát nekünk kell(ene) megfizetni.
Ez van, szép csendben fülünket-farkunkat behúzva az Alkotmányt is módosítjuk úgy, hogy a "nemnemnem" után "mégiscsak" lehet majd adóztatni a magyarokat, ha a különadókat elmeszelik, így kell ezt csinálni a választások előtt. Node persze, ilyenkor rendkívül fontos minderre egy koronával egy kis zsidózást feltenni, úgymint hogy kötelező legyen szakmai gyakorlatra kényszerutaztatni a magyar diákokat Auschwitz-be, mert egyrészről ennél nagyobb gondunk tényleg nincs, másrészt minden magyar család boldogan fogja erre a tanulmányi kirándulásra kicsengetni a pénzt, hiszen ennél fontosabb látnivaló a magyar ifjúság számára nem lehet. Node sebaj, legalább eljutunk oda, hogy akkor most lássuk, milyen lesz az, amikor a Jobbik fog kormányozni, mert a többiről már tudható, hogy ganz egal. Nem mintha lettek volna eddig illúzióim ezzel kapcsolatban, de ez így most hirtelenjében akkora pofon volt, mint eddig még soha: Most ugyanis senki sem számított erre a hirtelen jött ámokfutásra. Ámbátor várni azért lehetett, illetve annyira nem is meglepő, amikor az I. Orbán kormány idején megjelent vm, akkor is ezek voltak a fő csapásirányok. Na mindegy, akkor is sikerült leírni magukat és elveszíteni a választásokat, most is sikerülni fog, csak mára már nincs ott Horn, mint lehetséges alternatíva, csak a habzószájú méginkább magyargyűlölők.
Szép kis választási lehetőség, szép egy jövőkép.
És wazze, ezek után ki fog 300.000 ezüstért gyereket szülni, aki komolyan gondolja, hogy tisztességben felneveli úgy, hogy errefelé legyen belőle adófizető? Eszetlen egy banda, ezeknél is úgy van, hogy amig háttérbe lehet szorítani a hülye karrierista dilettánsakat, addig egészen jól megy minden, aztán amikor előtörnek, akkor rögtön feltör és mindent elönt a gané.
Köszönjük Fidesz!