Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Re: nincs cím

Előzmény: #631429

Jut is eszembe:

Péntek előtt még javában odaérthet a pénzügyminiszterek elé egy "kibővített új prognózisa a bizottságnak" a bejelentett intézkedések újraszámolásával, aminek az alapján 3% feletti hiányt prognosztizálnak 2013-ra és 2014-re. Ennek alapján pedig lazán lehet kérni a testületet, hogy mégse engedjenek ki az eljárás alól, mert máris kiderült, hogy hazudtunk reggel, délben és este, belesz@rtunk abba, amit ígértünk, és szembemegyünk a kiadási oldal lefaragásával vagyis nem tartható a hiánycél.

Nem is lenne különösebben nagy kérés azt írni, és kérni, hogy "mégis várjanak őszig" a kiengedéssel, hogy meg tudják nézni a most bejelentett intézkedések hatását.

Őszinte legyek? Ha én ülnék ott egy másik ország pénzügyminisztereként, akkor egyet is értenék ezzel a kéréssel és nem engedném ki azt az országot, ami pár héten át nem tudja a szavát tartani, és már attól a lehetőségtől is izgalomba jön, hogy esetleg csökken felette az ellenőrzés, és már erre azonnal oszkogatni akar. Egy ennyire besózott állam felett kell a kontroll.

Mert hát, az lenne csak a szép, ha ki se engednének az eljárás alól arra való hivatkozással, hogy "bevételt növelünk a kiadások érdekében", vagyis mivel nem látható a kiadási oldal, ezért kockázatossá vált a 2013-as költségvetés és tervezhetetlenné a 2014. B@sszameg, legalább a szavazást kivárhatták volna a hülyeséggel és addig gondolkodhattak volna ezeken az égbekiáltó baromságokon, esetleg szokásosn bedobhatták volna ötletelés címszóval, de nem így, hogy gyorsan alá is húzzák, hogy "a Fidesz frakció támogatja" - tehát már meg is van szavazva. Wazze, jujj^3.

És ez az egyszerű igazság. Képtelenek a seggükön maradni és befogni a pofájukat, ami bőségesen elegendő lett volna a választások könnyed megnyeréséhez.

Most meg jön az ugrálás, a félrebeszélés, amivel mindent le lehet rombolni, ami eleddig épült.

Köszönjük Fidesz!