Re: Ki mit szól ehhez?
Előzmény: #629006Mondjuk az is érdekes, hogy mennyire megváltozott a helyzetkép azóta, amióta pórázra lett fogva a nemzetközi terrorista és hogy mennyire stabilizálódott a helyzet az elátvolítása óta.
Végső soron már igen régóta a 300-330 közötti HUF/EUR árfolyamról írogatunk, hogy az lenne a fair, ahhoz képest pedig még bőven van tere a kamatcsökkenésnek is. Ha tudjuk tartani a 2% alatti inflációs rátát (márpedig tudjuk), akkor simán behúzható a 4% alatti jegybanki alapkamat a 300 alatti forinttal (ceteris paribus), de szerintem a lengyel jegybanki alapkamat +1% (magyar infláció +~2% reálhozam!) bizonyosan tartható lenne a 330 alatti sávban.
Ugyanakkor szerintem lassan eljutunk oda, hogy kamatcsökkentés terén leginkább erre érdemes majd odafigyelni, azaz valójában nem a forint árfolyama, hanem a LJBK fogja meghatározni a magyar kamatpályát, hiszen az inflációs pályánk már ugyanaz.
Egyszóval, szerintem (ceteris paribus!) nagy változás nem várható, csak annyi, hogy beállunk LJBK+1% +/-0,25%-ra és tartósan ezt a szintet célozzuk meg, mert akkor körülbelül 100% az esélye annak, hogy a HUF és a PLN teljesen együtt fog mozogni, azaz a forint árfolyama semmiféle beavatkozást nem tesz szükségessé - amely egyebekben ismét abba az irányba mutat, hogy a jegybanki devizatartalék szintje tovább csökkenthető a megfelelő szintre, ami ismét csak ezen LJBK+1% +/-0,25% képlet megerősítését jelentheti.
Ha pedig a folyamatok továbbra is így alakulnak (lengyelek nem virgonckodnak, nálunk nem lesz vörös terror a következő választások után), akkor a fenti képet inkább az MJBK=LJBK +/-0,5% képlettel lesz leírható, és ennek alapján én úgy érzem, hogy érdemes lenne ez ügyben a magyar és a lengyel jegybanki politikát jobban összehangolni.