Re: közép/felsőosztály

Egyébként, elgondolkodva pár dolgon arra jutottam, hogy alapvetően Magyarországon nem is az a kérdés általában, hogy hogyan legyen valaki vagyonos, hanem egyszerűen arról, hogy:

hogyan lehet egzisztenciát építeni. Sőt mi több, már ott baj van, hogy "mi az az egzisztencia". Mert ha jobban megnézzük, akkor itt is jól láthatóan a "lakás, auto, utazás", röviden a PÉNZKÖLTÉS körül forognak az agyak, nem csoda a vagyonosodás, a gyors meggazdagodási vágy receptjének a keresése, méghozzá abban a formában, hogy gyakorlatilag SZINTEKET sem lőnek be az emberek, hogy mégis mire gondolnak?

Mindenki más, más életkorban van, máshonnan jön, mások a képességei, lehetőségei, oszt valahogy mégis oda érkezik az egész, hogy "lakás+auto+utazás+pénzköltés" és a "minél több, annál jobb" az egész, amit elő tudnak ez ügyben adni.

Holott, egészen más vidéken egy földműveléssel foglalkozó család élete és teljesen más egy budapesti család élete, mondhatni talán nagyobb a különbség ezen két csoport életformája között mint bármikor a történelemben.

Ha valaki Budapesten és az agglomeráción kívül él, akkor például egészen más lehetőségekkel találkozik és a lehetőségek is egészen más formában kerülnek elő. Például a közlekedési lehetőségek is mások, a távolságok is mások, oszt mégis univerzális egyenletet akarnak sokan felírni.

Erre többször írtam, hogy ez nem fog működni.

Most viszont szerintem rájöttem ennek az okára - az ok pofonegyszerű: Hiszen az emberek többségének nem vagyonosodási, még csak nem is egzisztenciális problémája van, hanem egyszerűen NETTÓ ÉRTÉKVÁLSÁGA.

Éppen ezért most nem a vagyonosodásról fogok írni, mert erre megadom a választ: Aki azt kérdezi, hogy ezt hogyan kell csinálni, az soha nem lesz az. Aki pedig tanulni akarja, annak azzal megy el az ideje, hogy tanuljon, ahelyett, hogy pénzt keresve vagyonosodna.

Ugyanis vagyonosodni úgy lehet, ha meghaladja az életszínvonalad, az egzisztenciális elvárásodat a jövedelmed. Mert akkor kezdődhet el a felhalmozás, befektetés, vagyonosodás, hiszen ez az eset, amikor már magától elkezd halmozódni a jövedelem és elkezd önálló életet élve jövedelmet termelni.

Tehát az első dolog az, hogy az álmodik a nyomort el kell felejteni. Utána bele kell nézni egy szép, egész alakos tükörbe, végignézni magunkat, majd leülni meditálni legalább egy órára saját magunkról. Megnézni kívül-belül azt, hogy mit is ér valaki. Amikor ezzel már legalább azon a szinten túl van valaki, hogy nem hazudik orrba-szájba magának, és legalább csak szépíteni akarja a dolgokat, akkor szépen megméreti magát, hogy körülbelül mire van predesztinálva, mi az, amivel rendelkezett, amikor az életbe belekezdett (család, nevelés, örökség), mi az, ami van (az előzőhőz képest) és mi az, amit szeretne.

És itt jön az a lényeges dolog a képbe, hogy NAGYON KOMOLY ÖNISMERET kell ahhoz, hogy ide ne "a sok pénz" kerüljön, hanem a valós elképzelés. Az, amit a tudás/jövedelem/külalak VALÓSZÍNŰSÍTHETŐEN lehetővé tesz. Namármost, ez az az életmód, amit meg kell fogni a meditációban, és most van az a pillanat, amikor elő kell venni egy papírt, amire fel kell írni ezeket a vágyakat, majd utána összeadni őket egyszer úgy, hogy "mennyibe kerül", egyszer pedig úgy, hogy "mennyibe kerül a fenntartásuk.

NAMÁRMOST, ezek után rá kell nézni arra, hogy mennyi a TÉNYLEGES (és nem jövőbeli, vágyott, hitt) jövedelem, felírni azt, hogy mennyibe kerül az az életmód, amit élni szeretnénk (rezsi+szórakozás) és ha ezek alapján nem jön ki az, HOGY NEM TUDJUK FENNTARTANI(!) azt amit felírtunk a papírra (harminc egész nulla évesen megcsinálva a listát), akkor azt el kell felejteni.

Ekkor tehát a listát újra kell írni, és egészen addig kell írni, amig nem jön ki az, hogy képes valaki fenntartani a jövedelméből ebbe beleértve az életmódot is.

Ezek után, ha ez meg van, akkor meg kell csinálni azt a listát, hogy AZ, AMIT FENN AKARUNK TARTANI, az mennyibe kerül. Ezt a listát pedig úgy érdemes összeírni, hogy mi az, amit tíz éven belül szeretnénk, hiszen az a negyven éves kor határa. Ami addig nincs meg, az többnyire már nem is lesz, sőt mi több, olyankor már érdemesebb a fenntartásra koncentrálni és nem a gyarapodásra.

Há ránézünk a papírra, és megnézzük, hogy mennyibe kerül, akkor azt most osszuk le szépen 120 hónapra. Ha ekkor egy olyan szám jön ki, amitől jojózni kezd a szemünk, akkor felejtsük el ezt a papírt is és kezdjük újra úgy, hogy újra felírjuk, hogy mit tudunk megvenni, és ezt egészen addig kell írni, amig ki nem jön, hogy mi az, ami ELKÉPZELHETŐ.

Mert nem szabad se csodára, se lottó ötösre, se tözsdére, se örökségre életet, életmódot feltenni. Nem mellesleg, általában az örökségek nem szokták alapvető vagyoni osztályok között mozgatni az embereket, vagyis ha megérkezik, akkor az is legfeljebb csak megerősíteni fogja a terveket, meggyorsítani a megvalósulásukat, de nem fogja megváltoztatni a méreteket, ha következetes tud valaki maradni. Amennyiben ugyanis megváltoztatja, akkor az egész papírozás kezdődik előlről, hiszen az egyszeri tételeket sokaknak TALÁN JOBB IS ha elpocsékolják, mintha azon valamit vesznek, amire még később költeni is kell. Ennél már csak az tud drámaibb lenni, amikor adósság önrészének használják fel...

Mi tehát a fentiek érdekessége? Az, hogy a második pont szerinti lista készült el később. Amiből az következik, hogy nagy valószínűséggel kevesebb lesz a fenntartási költsége, amint amit elsőnek számoltunk vagyis azonnal adódni fog egy havi többlet. Na ez az a pillanat, AMIKOR NE SZÁMOLJUNK ÚJRA. Ugyanis ez az a pillanat, amiben azt szokták csinálni az emberek, hogy EHHEZ a pénzhez MÉG HOZZÁÁLMODNAK valamit és ezek után eladósodnak. NEM! Pont az a lényeg, hogy ezt nem szabad megcsinálni.

Ugyanis ha nem csinálja meg valaki, és a fennmaradó jövedelmet mindig szépen félreteszi, az bizonyosan úgy fogja érezni, hogy közeledik a céljához és hogy napról napra gyarapodik, hiszen mindig több pénze van, mint amire szüksége van. Ugyanis mindig félre tud tenni. Ez a zsenialitás például az, ahogy az idős emberek a nyugdíjból is képesek félretenni úgy, hogy a rezsi majdnem annyi, mint a nyugdíj. Mert ez mentalitás kérdése, a fenti gondolkodásmódé. Azé, hogy nem akar jobban élni, mint amit megengedhet magának, éppen ezért valójában egyáltalán nem kuporgatás, amit félretesz, hanem ez számára a természetes.

Namármost, ha valaki jól megy férjhez, jól nősül be, akkor lehet megint újraírni a képleteket, de lényegében véve - és jellemzően - nem fognak csodák történni.

Ami még talán ide tartozik az az, amikor - valamiért - látványosan megemelkedik a jövedelem szintje. Ez az a pont, ami sokakat el tud bizonytalanítani. Nos, itt megint az önismeret számít, ugyanis tudni kell azt, hogy az a többletjövedelem rendszeres lesz, számítani lehet rá, MINDIG lehet rá számítani, vagy csak valameddig lehet rá számítani. Mert ha mindig lehet rá számítani, akkor lehet újraírni a papírokat de ha nem biztos, akkor ragaszkodni kell a papírokhoz és nem szabad eltérni az abban lefektetettektől.

És itt jutottunk el tulajdonképpen az utolsó gondolathoz ebben az ügyben, nevezetesen ahhoz, hogy ha jobb állásba kerül valaki, akkor mi legyen. Nem annyira bonyolult ez. Egyszerűen körül kell nézni és folyamatosan mérni kell tudni a lehetőségeket, azt, hogy a TUDÁSUNKNAK mekkora értéke van és hogy hová tudunk elhelyezkedni. Tapasztalataim szerint sokan, akik megszoktak egy életszínvonalat, egy fizetési színvonalat, azok beleesnek abba a hibába, hogy azt hiszik, ez mindig járni fog a számukra. NEM. A két papír csak akkor módosítható, ha az említett jövedelmet BÁRMIKOR megkapja máshol. Ha nincs ilyen, akkor valójában azt kell megnéznie, hogy ha az adott jövedelme kiesik TELJES EGÉSZÉBEN, akkor mi az, amennyiért biztosan el tud menni dolgozni úgy, hogy az még nem sérti az önérzetét.

Mert valójában ez az a szint, amely életmódra fel van jogosítva, és ezt az életmódot élheti, függetlenül örökségtől, egyszeri tételektől, és pontosan azért, mert azok megismételhetetlenek. Ha viszont erre a szintre lövi be az életmódját, akkor MINDIG azt fogja érezni, hogy annál többje van, többet engedHETNE meg magának, de már igénye sem lesz rá, hiszen meg van az a szint, ami neki való, amin nyugodtan és boldogan élhet. HA ebből kibillen felfelé, akkor nincs megállás, mert egyre nagyobb összegbe kerül a javak fenntartása és egyre inkább ki lesz szolgáltatva egy magas jövedelemszintnek, ami természetesen nem lesz meg akkor, amikor éppen keresi.

És minél nagyobb az a jövedelemszint, amit keres, annál kevésbé lesz meg az. Na ezért nem értek egyet RBBJ11-el ebben a kérdésben sem, ugyanis szerintem a fél év legfeljebb egy olyan embernek elég tartalékba, aki BÁRMIT és szinte BÁRMENNYIÉRT elvállal, hiszen akkor biztosan talál munkát, ha előtte is volt, és az nem szerencse volt. Ugyanakkor az, aki már a több százezer nettó környékén gondolkodik, az nagyon fel kell kösse a gatyáját, mert egyre kevesebb az ilyen állás, és jövedelmi lehetőség, vagyis minél több a jövedelme, annál nagyobb és annál hosszabb ideig tartó jövedelem nélküliségre kell készülnie.

Egyszóval, a vagyonosodás akkor következik be, amikor valaki azt az egzisztenciális életmódot éli, amelyet "könnyedén és minden körülmények közepette" fenn tud tartani. Ekkor semmi sem akadályozza meg a vagyonosodásban, mert az magától menni fog - hosszú távon. Aki viszont gyorsan akar meggazdagodni, nem akar érte tenni, az még az egzisztenciája kialakítására és fenntartására sem lesz képes és emiatt állandóan elégedetlen lesz.

Egyébként általános vélekedés, hogy 18-30 éves korig kell megtakarítani, keményen dolgozni, félretenni, felhalmozni, 45+ életkortól pedig a megerősítés, biztonságba helyezésnek kell előtérbe kerülnie a kockázatok folyamatos leépítésével.

Ez pedig akkora trivialitás, hogy önmagában igazolja a fentiek működőképességét :)