Re: nincs cím
Előzmény: #612211Mit mondhatnék? Köszönöm, hogy elolvastad :)
Viszont most már értem, hogy mi a félreértés tárgya.
Én nem azt írom, hogy tőzsdei szemmel várok egy ilyen értéket és "várom az eljövetelét", hogy "hiszek abban, hogy lesz az még annyi is", mert erről szó sincs.
Én arról azt szoktam vala írogatni, és akkor szoktam vala megszólalni jellemzően ezen kérdésben, amikor elindul a hisztéria, hogy "elgyengül a forint és erősödni kell" avagy "itt a világvége, mert 300 az árfolyam", mert ezzel az ideológiával nagyon nem értek egyet, mert károsnak tartom annak öncélúsága és az ország számára károssága okán. És egyszerűen azért, mert nem igaz.
Én ugyanis úgy vélem, hogy nem lehet gyenge forintról értekezni eddig az értékig, egyszerűen azért, mert túl van árazva, mesterségesen van erősítve a forint. Most szépen árazódik ki ez a túlerősítés (vissza fogjuk fizetni a tartalékból az IMF+EU+WB uzsorát és levisszük az alapkamatot), és meglátjuk, hogy hová fog érkezni az árfolyam.
Ez tehát nem a tőzsdei folyamatokból, megszólalásokból, piaci reakciókból következő vélemény, hanem egy teljesen általános, mindig is fennálló vélemény.
A 2006-ot is csak azért írtam, mert történetesen 2006-ban én úgy kötöttem szerződést multival, hogy EUR limitet állítottam be, hogy ha egy bizonyos árfolyam fölé megy az árfolyam, akkor onnantól azzal számlázok, mert meg voltam arról győződve, hogy a HUF be fog omlani, mert be kell omlania, mert abnormális az, hogy erősödni képes az összeomló költségvetés, az államcsőd szélén is a forint. Ez pedig így is volt, elég megnézni, ahogy a trükkök százai után szépen el is kezdett elgyengülni a 7% körüli alapkamat és a 20 milliárd EUR megszálló erő ellenére is. Mert nem tartható mesterségesen magasan az árfolyam.
Ez viszont ugye az előző csinovnyik jegybankárok alatt elképzelhetetlen volt, nekik mindig csak az ország kifosztása volt a cél: Most viszont nagyon is elképzelhető. A 365 úgy jött ki, hogy kiszámoltam a reálfelértékelődését a forintnak 1990 óta, de ha emlékszel, Zsiday is hasonló értékre jutott teljesen más irányból megközelítve, ő ugyanis pusztán az infláció.EUR és az infláció.HUF közötti különbséggel számolt. És szinte fillérre ugyanannyira jutottunk, ami azért igazán feltűnő érdekesség.
Egyébként itt található a tanulmány:
[PDF:AzEURO(PA)sszeeskvsshatsaMagyarorszgra.pdf]
És itt a forum, ha érdekel:
http://www.stocklandyard.hu/forum/topic/3091
Ez tehát egy ""közgazdasági"" levezetés, ami általános érvényű, ennek megfelelően nem az következik belőle, hogy ez prejudikáció lenne, avagy az, hogy elvárnám, hogy ennyi legyen az árfolyam, hanem az, és pusztán az, hogy teljességgel értelmetlennek tartom a forint "gyengüléséről" való értekezést egészen az ott adódott értékig. NEM ÁLLÍTOM, és NEM VÁGYOM, hogy oda menjen el a forint árfolyama, de tényszerű lenne, hogy ott kellene lennie ahhoz, hogy a külső adósságunk lefeleződhessen és hogy a jegybanki alapkamat valahol 2% körül legyen.
Az én vélekedésem tehát erről és csak erről szól, sem short, sem long pozíciók felvételére nem használható, pusztán arról szól, hogy nem történik semmi különös a forinttal, pláne ha a PLN-hez viszonyítjuk.
http://stooq.com/q/?s=eurpln&c=1y&t=c&a=ln&b=0&r=eurhuf
http://stooq.com/q/?s=eurpln&c=1m&t=c&a=ln&b=0&r=eurhuf
Más szavakkal:
"Amit meg én írtam eggyel lentébb, az arról szólt, hogy extrém monetáris politikát is látsz esélyesnek, holott erre azért elég kicsi az esély, és azért, hogy a te elvárásoddal összhangban legyen."
Én pont semmi extrém jegybanki politikát nem vártam (vö károgók), hanem pont azt mondtam, hogy semmi különös nem lesz és inkább unalmas lesz minden. Amit én vártam az pontosan az, ami történt, azaz zuhannak a hozamelvárások és folyamatosan csökken az alapkamat. Éppenhogy azt várom, hogy az előző csinovnyik extremitása ki legyen vezetve a rendszerből, hogy kapitalista orthodox módon működjön a MAGYAR jegybank és nem az Imperial Monetary Forces szolgalelkű csinovnyik módjára történő kiszolgálója.
"Nem reális, hogy meglépjék, ugyanis, ez a 365 huf/eur , már bocs, de szerintem csak néhány közgazdász gondolkodásunak az ideája..... és ha nem jön be a spekájuk, megértem, hogy reménykednek valami extrémségben, ami esetleg jó irányba fordítja számukra a szelet."
Tehát: Én NEM spekulálok ennyire, de ha megnézed, nem régiben írtam, hogy be fogják lengetni 300 fölé a HUF árfolyamot és be is lengették. Hasonlóképpen nézd csak meg, hogy mekkora hisztéria van abból, hogy "300 fölé megy az árfolyam, itt a világvége" én pedig pont nyugtatni szeretek, hogy szó sincs erről, hiszen mitől lenne pont itt a világvége. Egyszer volt taxissztrájk a benzináremelés miatt, azóta sincs semmi, pedig már 400 Ft felett jár a benzin.
Ha úgy tetszik, csak nézzed meg azt, hogy mennyiszer elmondtam, hogy esély sincs arra, hogy bedőljön a forint, illetve, hogy extrém módon gyengüljön annak ellenére, hogy szerintem túl erős.