Re: gondolkodjunk !
Dr. ursi Előzmény: #607805"Annak ellenére, hogy Cipruson a bankok zárva tartottak, és a pénzforgalmat – elvben – lezárták, a múlt héten több pénz áramlott ki Ciprusról, mint hetekkel korábban – értesült a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A lapnak frankfurti pénzügyi szakemberek jelezték, hogy az eurózónában likviditást biztosító és az euróügyletek bonyolítását lehetővé tevő TARGET (Trans-European Automated Real-time Gross Settlement Express Transfer System) rendszeren keresztül a válság kiéleződése előtt naponta 100-200 millió euróval emelkedtek meg a ciprusi jegybank kötelezettségei a rendszert fenntartó Európai Központi Bankkal szemben (ennyivel több pénzre volt szükség).
Ez az összeg a duplájára emelkedett, miután a ciprusi parlament múlt kedden először elutasította a szanálási tervet. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt héten, amikor elvben már csak korlátozottan lehetett hozzáférni a számlákhoz (a banki ügyfelek először legfeljebb 260 eurót, vasárnaptól pedig csak 100 eurót emelhettek le egy nap egy-egy számláról), milliárdok folytak el a ciprusi bankokból. A tőkemozgások korlátozása mindenképp szükséges lépés, hiszen enélkül a gyors pénzkivonások miatt az újranyitást követően a bankrendszer pillanatok alatt összeomlott volna.
A korlátozás azonban az FAZ értesülése szerint nem működött megfelelően: a jegybank hivatalos közleménye szerint ugyan a tőkemozgások megszakadtak, de felsoroltak kivételeket is. Eszerint átutalásokra sor kerülhetett, ha humanitárius ok miatt szükség van rá, a pénzügyi stabilitás megköveteli , valamint pontosabban nem definiált „különleges kifizetéseknél”. A múlt heti szokatlanul nagy összegű pénzkiáramlás arra utal, hogy a kivételeket a ciprusiak nagyvonalúan értelmezhették."