Re: nincs cím
Előzmény: #604528Q.E.D.
(quod erat demonstratum)
ahogy anno a matek faktos tanárnőm tanította, merthogy így hívják az indirekt bizonyítást.
Eddig ezt ugyanis annak ellenére bőszen cáfolni kívánták a marxista gazdaságpoltika hívei, hogy éppen ez az orthodoxia, most azonban végük van, mert pontosan az történik, amit mi már olyan régóta mondogattunk: azzal, hogy az alapkamatot csökkentjük, azzal az infláció is csökken és a hozamelvárások is, vagyis egyértelműen bizonyításra kerül, hogy az előző jegybankelnöki forint erősen tartás marxista ideológiája éppen ezek ellenében hatott, azaz a teljes MNB gazdaságpoltika egy gyalázat volt az elmult időszakban és természetesen egyszemélyben felelőssé tehető a jelenlegi magyarországi helyzetért is, az egy személybe természetesen komplett beleértve a 2002-2010 között regnáló kormányokat is, akik ebben maximálisan partnerek voltak és akiknek kizárólag erre épült a poltikájuk a túlélés érdekében feláldozva az országot is.
Aki pedig még mindig nem értené, annak megjegyzem, hogy a magas kamatszint ugyan vonzónak tűnik egy spekulánsnak, azonban komoly befektetőnek egyáltalán nem az, pláne hosszútávon, egyszerűen azért, mert egy komoly befektető tudja, hogy a magas hozamszint tartósan nem tartható fenn, azaz nő az ország becsődölésének a kockázata.
Elég csak megnézni ezt a vélekedést akkor, amikor olyan EUR zóna országokról értekeznek, amelyek mögött még az EKB is "korlátlanul" ott áll. EZ pont nem Magyarország specifikus történés, hanem éppen az volt eddig a különös, hogy Magyarországon ezzel szembe mentek a dolgok.
Most pont az látható, hogy Magyarországon éppen ennek a betegségnek az ellenkezője zajlik, vagyis a GYÓGYULÁS, azaz az alacsonyabb kamatszint fenntarthatóságot jelent, vagyis csökken a kockázat, vagyis a spekulatívból a hosszú távon fenntartható hozamelvárásba lehet behelyezni a pénzt. Csökken is a hozamelvárás.
Ha pedig mindeközben a deviza is a fair értékre áll be, akkor az árfolyamkockázat is megszűnik, méghozzá pontosan az az árfolyamkockázat, ami abból fakad, hogy egy komoly befektető TUDJA, hogy túl volt értékelve a forint ERGO BÁRMIKOR leértékelhették volna. Mondhatni a magas kamatszint éppen azért volt fontos, hogy még a forint normál szintre leértékelődése ellen is biztosítékot nyújtson, aminek természetesen semmi értelme sincs akkor, ha ilyen kockázat nincs.
MOST tehát az várható szerintem, hogy a forint kilengedez, a hozamelvárások +/- ingadozni fognak amig nem szólal meg Matolcsy, utána pedig ennek megfelelően szépen beáll a forint a megfelelő szintre amit a kamatszint indokol. EZEN időszak alatt akár alacsonyabb is lehet a forintkötvényeinkre szóló ajánlatok száma is, de ahogy a forint beáll a helyére, azonnal meg fog ugrani az igények száma.
Talán így lehet a legjobban megérteni, hogy a magasra emelt jegybanki hozamszint miért döntötte be(!) 2008-ban az állampapírpiacot, államcsődközeli országba ugyanis senki sem vásárol be, és mindenki tudta, hogy az a kamatszint fenntarthatatlan. Ezzel szemben ha akkor a kamatszintet CSÖKKENTIK(!), akkor a forint árfolyama ugyan elszállt volna nagyjából a mai szintre, de onnantól csökkenő pályára állhatott volna, hiszen AZONNAL megszabadultunk volna a drámai sokkhatás mellett a problémakör egészétől.
Kár hogy sokan nem olvasták el a doktori disszertációt, amit feltettem a blogba, olyan világos, hogy ami most történik a forinttal az semmi különös, mint a NAP.
Ebben talán egy különös lehet: Sokak számára megdöbbentő lehet a rossz megszokás miatt, hogy ez a normális és eddig nem volt normális amit műveltek. Amit most csinálunk, az minden létező elemző szerint normális, CSAK MAGYARORSZÁGTÓL(!!!) szokatlan, mert eddig soha nem a szélirányba, hanem mindig azzal szembe p*sáltunk, miután a plafonra köptünk és alálltunk.