Re: nincs cím
Fornit Előzmény: #602534Nagy erejű robbantás döntött le egy BP XII. kerületi irodaházat, ahol az E-Star csa Nyrt tartotta aktuális tárgyalását a hitelezőkkel. A megérkezett gyanútlan kötvényesek besétáltak az előadóba, azaz az oroszlán szájába, ezalatt valaki(k) eltorlaszolták a kijáratokat, és az egyik elkövető lángralobbantotta a gázcsapot, ami a levegőbe repítette a hitelezőket és az egész épületet. Egy arrajáró japán túrista le is fényképezte az egyik őrült módjára viselkedő elkövetőt, aki nagyon hasonlít az E-Star egyik prominens alakjára, Kénes Dénesre.
Megpróbáltuk utolérni őt, ám saját bevallása szerint egész este Eplényben síelt, amit két ottlévő tanú, Soós és Sárkány urak is tanusítottak. Arra viszont nem tudtak kielégítő választ adni, hogy ők miért nem voltak a hitelezői tárgyaláson. Roppant különös.
Öröm az ürömben, hogy ezáltal a követelések (sőt maguk a követelők) is semmissé válltak, így a cég megszabadult a terheitől.
A tűzoltóság még most is kutat túlélők után.
http://kep.cdn.index.hu/1/0/248/2487/24875/2487522_10e53106f993b543f74cf4acd29cb984_wm.jpg
Eddig egy szerencsés megmenekülőt találtak, a zavart fiatalember egy papírlapot szorongatott magánál, amire egy "W" betűt vésett, és valami Trianont meg naplót emlegetett....