Regisztráció Elfelejtett jelszó

Hozzászólás

2013.02.21

Ma pár érdekes hír következik, mert a többi tulajdonképpen érdektelen, többször kibeszélt, illetve már mások által idézett téma lett volna.

Az első hírem ez:

http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2013/02/20/kikerult_a_tukor/

"Kösz a tükröt!"

Mondom én, hogy a Totalcar kezd leválni a www.zsindex.hu-ról, mert kezdenek rádöbbenni arra, hogy nem is akkora baj, HA VAN ILLETÉKES, AKI NEM CSAK INTÉZKEDNI JOGOSULT, HANEM MER IS INTÉZKEDNI anélkül, hogy ehhez népszavazást kezdeményezne.

És hát, erről szólna a normális újságírás, és ezt szerintem kezdik megérezni, azt, hogy VAN SÚLYA annak, amit írnak, és arra oda is figyelnek. Én nagyon szeretném, ha elkezdenének ebbe az irányba elmenni a folyamatok, mert úgy szeretném, ha normális cikkek jelennének meg, amire jönne a normális megoldás is. Mert ez így jó és így lenne a jó. Az, hogy ez ne vágy legyen, hanem a jövő:

"Reméljük, a jövőben nem csak a gyors megoldásban, hanem a helyzetfelismerésben is példaértékűvé válnak az utakat fenntartó vállalatok, és így sikerülhet biztonságosabbá tenni a közlekedést. Addig maradnak a cikkek, ami ezek szerint néha működik."

Érdekességképpen egyébként megemlítem, hogy:

http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-547429

"Az idén reálbér növekedést várnak az elemzők

Az idén már reálbér növekedésre számítanak a tavalyi csökkenés után az MTI-nek nyilatkozó elemzők."

Püff a mocskos kommenyistáknak. Választási év előtt GAZDASÁGI ERŐBŐL reálnövekedés? Mekkora uszítás, visítás, gyűlöletkeltés lesz ebből...

Hasonló érdekesség a legeslegújabb kori földosztás MAGYARORSZÁG történetében:

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-547264

"A szegénység elleni küzdelem jegyében 101 település több mint 2500 családjának nyújt segítséget a kormány a Szociális Földprogramban."

Mert ez annyit tesz, hogy kezd kialakulni az a rendszer, amiben számos lehetőség áll majd a bajbajutottak, vagy a nehéz helyzetbe kerültek előtt, akik DOLGOZNI IS HAJLANDÓAK, mert ez az állam feladata és erről szól egy közösség. Arról, hogy lehetőséget ad és nem támogatásokat oszkogat. Arról, hogy munka alapú társadalom kell és nem arról, hogy meg kell akadályozni a magyar vagyonosodást, a magyar függetlenség alapjának létrejöttét.

Ebben az ügyben jelezném azt, hogy "kik is a GAZDAGOK(!)" lúdmilla&bájgúnár szerint:

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-547374

"A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a 2011-ben végzettek 70,8 százaléka fél-egy évvel a diplomaszerzést követően már dolgozott, és 3 százaléka volt a munkanélküli"

Na igen kérem, EZÉRT nem mindegy az, hogy ki milyen egyetemre jár, és ezért kell az, hogy ezt meg is becsülje aki oda jár. De nem ez az érdekes jelen hozzászólásban, hanem ez:

"A legmagasabb keresetre a villamosmérnökök számíthattak, a 2011-ben végzettek bruttó 241 ezer, a 2009-ben végzettek bruttó 364 ezer, míg a 2007-ben végzettek bruttó 400 ezer forintos fizetést jelöltek meg."

Tehát egy alig öt éve(!) dolgozó MAGYAR villamosmérnök a milliárdos offshore lovagok szerint GAZDAG, akinek szolidaritást kell vállalni a szegényekkel - hogy ők gazdagodhassanak tovább. Ennyire kevés az a bizonyos 400.000 Ft-os bruttó jövedelem, és pontosan erre írtam korábban, hogy ha van valami, amivel a TERMELŐ ágazatból el lehet kergetni a mérnököket, akkor az éppen az a fajta adópolitika, amit a gágogók vágynak, hogy eltűnjenek az ÉRTÉKES diplomások és maradjanak az értéktelenek, az értéket nem teremtők, avagy csak Magyarország számára értékesek, akikre külföldön természetesen semmi szükség nincs. Ezért nem szabad a kommunistáknak bedőlni.

És igen keményen kell venni a dolgokat, így például ezt is csak helyeselni tudom:

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-547338

"Nem jár vissza a pénz a zsebszerződések után

A bíróságon sem tudja visszaszerezni a pénzét az, aki zsebszerződések alapján fizetett azért, hogy termőföldtulajdonhoz jusson - közölte az igazságügyi államtitkár."

Nagyon helyes! Adócsalást, törvénytelen szerződéseket nem legalizálunk, aki ilyen felbújtott, az örüljön, hogy megússza azzal, hogy csak a pénzét veszíti el.

Aztán jön a következő érdekesség:

http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/terv_feletti_eladas_es_eso_hozamok_a_mai_kotvenyaukciokon.180086.html

"Terv feletti eladás és eső hozamok a mai kötvényaukciókon

Bár nem volt erős a vételi érdeklődés (SIC! HELYESEN: ANNAK ELLENÉRE) (95,5 milliárd forint) a ma megtartott három magyar államkötvény aukción, de az adósságkezelő mégis a terv (43 milliárd forint) felett tudott bevonni forrást (48 milliárd forint), ráadásul a megelőző aukciókhoz képest két sorozat esetén érdemben alacsonyabb hozamszint mellett. [...] Az aukciós átlaghozamok a tegnapi másodpiaci hozamokhoz képest 3-7 bázisponttal magasabbak lettek, de a legutóbbi aukcióhoz képest 1-33 bázisponttal csökkentek."

Tehát mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy a nemzetközi kötvénykibocsájtás megerősítette a bizalmat és lassan forintban alacsonyabb lesz az elvárás, mint devizában. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a három éves(!) kötvény hozama alacsonyabb, mint a jegybanki alapkamat, akkor már tökéletes mértékben látható simor andrás helytartó csinovnyik gyalázatossága és Magyarország árulása. Ha ehhez hozzáteszem, hogy az öt éves kötvény egyenesen 33bp-ot zuhant és gyakorlatilag azonos elvárású a 3 évessel, akkor méginkább látható, hogy mekkora is a bizalom az országgal szemben. És akkor ehhez még azt is megemlítem, hogy a tíz éves forint kötvény hozama összemérhető a 10 éves dollárkötvénnyel, akkor méginkább látszik, hogy micsoda gyalázatos szerepet játszott az MNB Magyarország kifosztásában simor andrás helytartó csinovnyik időszakában.

És bizony, elnézve a grafikonokat, én úgy látom, hogy időtlen idők óta (vagy talán egyenesen SOHA) nem voltak ilyen alacsonyak a hozamelvárások Magyarországgal szemben. Csak ezt nem szokták megemlíteni a Portfolion.

JA igen, időközben az azért megjelent, hogy:

http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/meg_7_milliard_forintnyi_kotvenyt_eladott_delutan_az_akk.180105.html

"Még 7 milliárd forintnyi kötvényt eladott délután az ÁKK"

Ez már az a kategória, hogy "viszik mint a cukrot" és ami a lényeges, A HOSSZÚ TÁVÚAKAT kezdik vinni, szóval ideje megnyomni azoknak az értékesítését!

És ez még semmi. Volt ma két olyan elszólás, amit egyenként is ritkán fog meg az ember. Az első:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/olcso_hitellel_ontene_tele_az_mnb_a_bankrendszert.180063.html

Tessék csak jól figyelni:

"A bankok számára nem a forráshiány, a vállalkozások döntő részénél pedig nem a forrásköltség a fő akadálya a hitelfelvételnek, hiszen aki hitelezhető, az most is kap finanszírozást − vélik az ötletről a Napi Gazdaság által megkérdezett banki szakemberek. A javaslatban szereplő árazáshoz hasonló kamatszinten nyújt forintalapú refinanszírozást jelenleg a bankoknak az MFB, ám e szinten sem kelendőek a hitelek. Ma lényegében senki nem akar beruházni, s ezen egy ilyen kedvező forrású megoldás sem segítene sokat − mondják a bankok."

Ez csak természetes, hiszen recesszióban beruházni a kihasználatlan kapacitások mellett majdnem teljes irrealitás! De az, hogy le is írják, hogy nemhogy nem a hitelezés elmaradása a beruházások csökkenésének az oka, hanem egyenesen arról van szó, hogy nincs értelme beruházni, azaz értelmetlen a libákra hallgatni, akik ebben látják a felpörgetést, mert mindenki láthatja, hogy miről beszélnek: UZSORÁZTATÁSRÓL, ELADÓSÍTÁSRÓL, KIÁRUSÍTÁSRÓL, ennyiről és semmi másról.

Ugyanakkor, most jön az igazi elszólás. Tessék leülni, kényelmesen megfogni a villamosszék kartámaszát, fejlövés következik:

http://www.portfolio.hu/ingatlan/lakas/szabadulnanak_a_bankok_kiszorjak_a_bedolt_lakoprojekteket.180104.html

"Szabadulnának a bankok - Kiszórják a bedőlt lakóprojekteket

[...] A bedőlt ingatlanhitelek mögött álló ingatlanprojektek megjelenése a piacon főleg az opportunista, helyi befektetők számára kínál alkalmas beszállási pontot."

Tetszenek már ülni? Jó mélyen a székben? Biztosan? Akkor tessék:

"2013-ban már túl vagyunk egy sikeres üzletkötésen, a CIB Bank segítségünkkel egy olyan izraeli és magyar befektetőkből álló csoportnak értékesített egy félig kész projektet, akik jól ismerik a magyar piacot és a mikrogazdasági környezetet."

Hazai befektetők számára? Hogy is van ez? Biztosan elírták a helyi befektetőt... most tekintsünk el a nyilvánvaló zsidózásra okot adó elszóláson, mely szerint ez az ország Izrael hazája, maradjunk csak a "hazai" szónál. Vajon elírták? Nem, megismétlik:

"A bedőlt ingatlanhitelek mögött álló ingatlanprojektek megjelenése a piacon főleg az opportunista, helyi befektetők számára kínál alkalmas beszállási pontot."

És ebből most kiemelnék egy szót.

Csak egyet:

OPPORTUNISTA

az opportunista, helyi befektetők

Tehát a helyi befektető=opportunista.

Bár nyilván sokan ismerik ezt a szót, de ebben a kontextusban szerintem senki sem gondolkodott el róla, hogy MIÉRT ISMÉTLIK ezt meg.

Mutatom:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Opportunizmus

"Az opportunista megalkuvó, kiegyezésre hajlandó, a mindenkori helyzethez viselkedésével alkalmazkodó, a pillanatnyi előnyökért a fontosabb célokat eláruló, önző és elvtelen személy."

Hát ilyen burkolt magyarozást is régen olvastam. Hiszen a "helyi" kifejezés gondolom nem Izraelt jelenti, tehát a mondat KIZÁRÓLAG a magyarokra vonatkozik. Olvassuk csak el szép lassan még egyszer:

"A MAGYAR NÉP megalkuvó, kiegyezésre hajlandó, a mindenkori helyzethez viselkedésével alkalmazkodó, a pillanatnyi előnyökért a fontosabb célokat eláruló, önző és elvtelen személy."

Szép nem? Node, nincs itt még vége barátaim, nincs itt még a vége. Elvégre, mégiscsak jogos az a kérdés, hogy "mi lehet a fontosabb cél"? Jelen esetben a bankok profit maximalizálása? Az, hogy kizsarolják az államból a pénzt és még nagyobb profittal ők dobják a piacra az egészet? Hogy a magyarok képesek felvásárolni azt, amit ők nem képesek befejezni? Bele lehet látni, de sajnos a helyzet egyszerűbb.

MOST tessék nagyon meghúzni a kötőfékeket és a köteleket a kezeken, lábakon A MAGYAROKNAK, mert különben fel tetszenek majd rúgni az asztalt első indulatukban. Tessenek elolvasni, hogy mi a "fontosabb cél":

"Talán leggyakrabban a marxista irodalomban (SIC!) fordul elő, melyben a szó politikai értelemben vett jelentése a burzsoáziának, a munkásosztály harcának elárulásával engedményeket tevő személy. [...]

Az évek során egyre inkább úgy tekintettek az opportunizmusra, mint a munkásmozgalom, és általában a radikális erők gyermekbetegségére."

Hoppá.

Tehát a végső cél a marxizmus kiteljesítése és aki ezzel szembemegy, aki kihasználja a piaci helyzetet, aki magyar a saját országában, az egy elvtelen szemétláda. Vagyis aki nem áll be a bankok mögé, nem fanatikusan őket élteti, az elárulja:

a marxizmust.

És még nekem mondják, hogy miért kommunistázok állandóan.

Hát azért, mert ez az igazság.

És ezt egyre többen mondják ki, és egyre többször szólják is el magukat: A nemzetállamok feletti kontroll része az, hogy a pénzügyeket egy minél szűkebb kör kezébe integrálják, amellyel azok felszámolhatóak és végül a "marxista kör" a belső párt irányíthat mindent, hiszen akinek a kezében a pénz (de méginkább az adósság!) az lesz az úr a világban.

De hogy ezt szó szerint a marxizmus nevében teszik, és ezt kifejezetten és nyilaan le is írják "hívószóként", hogy az csak egy szemét önző lehet, aki ezzel szembemegy, aki nem érzi át a magasztos cél fontosságát, ez azért ebben a formában nekem is új volt.