Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

Előzmény: #597602

Én arról nem tudtam, hogy a holokauszt komplett ideológiája Marxtól származik, beleértve azt, hogy Lengyelországnak nincs helye a térképeken, és hogy kompletten kell bizonyos származású népet leradírozni a térképről az osztályharc érdekében.

Mert ugye, HA EZ IGAZ, akkor az nem egyszerűen azt jelenti, hogy a sztálini kommunizmus==hitleri nácizmus ideológiailag (ezt eddig is tudtuk), de még csak nem is azt, hogy a németek a szovjetekhez jártak GYILKOLNI tanulni, illetve lágereket építeni, MERT NEM ÉRTETTEK HOZZÁ, sőt mi több, még csak nem is az, hogy a lágereket MŰKÖDŐEN fenntartották a szovjetek a háború után, de még csak nem is azt, hogy ha a háború előtt már ekkora volt a halálozás Ukrajnában, akkor képtelenség a nácik számlájára írni az ukrajnai emberi veszteségeket (MINDEN népcsoportban!), hiszen az jórészt már a háború előtt előállt, hanem azt jelenti, hogy:

A marx és engels féle NÁCI ideológiát élteti az, aki rájuk hivatkozik és a kommunista internacionálét élteti.

Azaz, ha elfogadjuk, hogy a náci ideológia köztörvényes, akkor a kommunista ideológiát is köztörvényessé kell tenni és MINDEN pártot be kell tiltani, amely élteti a zsidók legyilkolását és a nácikat azáltal, hogy az ideológiai alapot szolgáltató marx és engels kommunista világképét élteti, és annak az eljövetelét várja.

Magyarán szólva, az a döbbenet, hogy nem Sztálinra kell mutogatni, hogy ő mit művelt és hogy eltorzította a korábbi marx és engels féle tanokat, hanem meg kell azon döbbenni, hogy nemhogy nem azt tette, HANEM EGYENESEN azt, amit ez a két őrült "tanított".

Tudod, számomra igen régóta okozott komoly logikai problémát az, hogy a magyar un. holokauszt tagadó törvény úgy szól, hogy tilos tagadni, tilos jelentéktelennek beállítani, de már akkor, amikor meghozták a törvényt, akkor döbbenten néztem, hogy az éltetése nem tilos. Vagyis, ha valaki azt mondja, hogy NEM ANNYIAN haltak meg benne, mint amennyi az elfogadott létszám, akkor azt BŰNCSELEKMÉNY(!) miatt lecsukhatják, de aki élteti, azt semmiféle bűntetés nem érheti. Én pedig anno erre igencsak döbbenten néztem, hogy ha valaki az utcára vonul, hogy "csak 5 millió zsidó halt meg a haláltáborokban", akkor az börtönbe kerülhet, de ha valaki azzal vonul fel, hogy "6 millió zsidót öltek meg, ÉS ÉN EZZEL EGYETÉRTEK, jól tették" az nem bűncselekmény! És én ezt fel nem foghattam EDDIG.

És most értettem meg. Mert azok hozták meg a törvényt, akik az internacionálét éneklik, vagyis éltetik azt az ideológiát, ami alapján a zsidó holokauszt megtörtént. És én ezen most elképedtem, hogy ezért nem tilos a holokauszt éltetése, mert ha az is az lenne, akkor a teljes internacionálét éneklő bűnözői kört EZEN az alapon le lehetne csukni. Merthogy a holokauszt ideológiája ezek szerint nemhogy nem a nácizmusban, hanem egyenesen a kommunizmusban keresendő.