Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: lett min. elnök mit mondana? :)

Kissherceg Előzmény: #59325

A gazdasági növekedés, ha végül megindul, olyan lassú lesz, hogy azt gyakorlatilag recessziónak fogjuk érzékelni, ráadásul legkevesebb 10 évig tarthat és dollár-ezermilliárdokba kerülhet az USA-nak - állítja Paul Krugman, aki 2008-ban megkapta a közgazdasági Nobel-díjat.

A professzor szerint az amerikai kormánynak újabb 500 milliárd dolláros kiadási programmal kellene élénkítenie a gazdaságot a folyamatban lévő 800 milliárdon felül. Véleménye szerint ennek nem lenne inflációgerjesztő hatása, mert mindezek ellenére nem lehetetlen csökkenteni a költségvetési hiányt, például a növekvő egészségügyi kiadások kordában tartásával.

A keynesiánus közgazdász úgy véli, az Obama-adminisztráció eddig nem tett eleget a gazdaság élénkítése érdekében, a 800 milliárdos csomag elhúzása két évre elveszi annak hatását, mert így túl kevés az USA GDP-jéhez mérten.

Krugman a Reagan-kormányzatot vádolja az egyik ősbűn elkövetésével, amely az USA adósságállományát hagyta elszállni a GDP 25 százalékáról 60 százalékra. A professzor meglepőnek tartja, hogy a nagybankok milyen gyorsan újratőkésítették magukat, és arra figyelmeztet, hogy továbbra is az állam gyámkodására szorulnak.

A szakember szerint az USA a következő időszakban közelebb fog kerülni az európai szociális piacgazdaság modelljéhez, mivel a válsághoz a szabályozás hiánya vezetett el. Az adófizetéssel szembeni fóbia jelentősen enyhült, miután kiderült, hogy állam bácsi segítségére bizony időnként nagyon nagy szükség lehet.

Az amerikai gazdaságra hatással lévő, befolyásos körök megosztottságát vagy rosszabb esetben tanácstalanságát mutathatja, hogy Ben Bernanke, a Fed elnöke tegnap Krugmanéval homlok egyenest ellenkező álláspontot fogalmazott meg.