Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

Előzmény: #594694

B+ xmann, semmiféle olyan dologról nem volt szó, amiről értekezel, ez a rendszer még a békekölcsönnél is rosszabb volt, ugyanis a fizetésed azon része, amiről te értekezel az a jelenbeli nyögdíjak kifizetésének volt a fedezetel, tehát ha nagyon akarod, akkor a manyup nem volt más, mint fedezetelvonás(!) a jelenbeli nyögdíjrendszerből, amit az államnak kellett adósságból pótolnia.

Mivel pedig a nyögdíjrendszer megborult a manyuptól, ezért nem is értem, hogy ezen mit akar bárki vitatkozni. AZ állam finanszírozta az állami nyögdíjrendszert, és most semmi más nem történt csak az, hogy visszaszedte azt a pénzt, amit korábban beleölt az állami nyögdíjrendszerbe, hogy az ne boruljon meg és ennek ellenére még csak nullszalldós sem lett az egyenleg sem az állam, sem a TÁRSADALOM számára. Ettől kezdve az, hogy egyesek ezt nem értik meg, az nem változtat a rendszer lényegén, ami nem volt más, mint a szabadrablás.

Ezzel szemben ennek az adósságnak a visszafizetése a manyupból az állam számára pont annyit tett, hogy az állam egyszer adott, egyszer visszavett, vagyis eleve értelmezhetetlen "magánpénzekről" értekezni, amikor olyan pénzek kerültek bele a manypba amit a magánszemély soha nem keresett meg, hiszen amit ő megkeresett és átutalt, az tisztán belekerült a normál nyögdíjrendszerbe és ezen felüli állami adósság került a manyuphoz.