Re: nincs cím
Vigkrisz Előzmény: #594638Üdv, az Aegon neve sokszor felmerült már a történetben, de az Aegon már tavaly kiszállt, Fekete úr (aki fújta a nótát tegnap) az Allianz képviselője (ők a másik nagy intézményi befektető az OTP alapkezelő mellett)
én is felhívom a figyelmet rá, hogy a hitelezői választmányhoz érdemes csatlakoznia a kiskötvényeseknek, mert a választmány sokkal nagyobb jogkörrel tudja képviselni az érdekeinket, és ahogy látható és (az alapkezelőkkel történő beszélgetéseinkből kiderült) hallható is volt, hogy jelen helyzetben a kis és nagykötvényesek ugyanabban a cipőben járnak, ugyanazok az érdekeik
ezúton pedig még megjegyezném, hogy köszönet illeti Sherlock alias PrFecó és Dr.Watson urakat, akik annak ellenére, hogy közvetlenül nem érintettek az ügyben, idejüket, energiájukat és nyilván az ügyek intézéséhez valamennyi pénzüket is feláldozva képviselték a kötvényesek érdekeit az eddigi kutatómunkájukkal és a tegnapi felszólalásaikkal