Re: nincs cím

Természetesen én is 1944 októberétől értettem a pár hónapot, 1944 márciusa igazából nem jelentett változást, csak annyit, hogy a német érdekek erősebben érvényesültek, de ekkor még - hogy úgy mondjam - egyfajta ártatlanságot lehet tulajdonítani a magyar politikának. És itt is bejön az, hogy mire valamicske gondolkodás, vagy tervezés elindulhatott volna, esetleg egy nemtetszésnek hangot adás, addigra jött a merénylet. Bár összességében hosszú az 1944 márciusa-1945 áprilisa időszak, de ha szakszoljuk, akkor valójában 1944 márciusa még leírható egyfajta "békés erőszaknak", ami igazából nem volt a magyarok ellenére, és 1944 márciusában ezt egyáltalán nem is kellett volna annak érezniük.

Eichmann ugye rendkívül hatékonyan dolgozott, de ehhez azért az is hozzátartozott, hogy abban, hogy a zsidókat gettóba költöztessék, abban igazából megint nem láthatott akkoriban senki semmi különöset, ez ugyanis teljességgel megszokott és ismert volt akkoriban, ÖNMAGÁBAN ezért nem terhelhet senki felelőség. Nem utolsósorban ugyanis ehhez a zsidóság szinte teljes együttműködése is kellett, akik szintén nem tudtak arról, hogy mi fog történni velük. Amikor Amerikában is deportálják a japánokat, akkor egy vidéki csendőr fejében elképzelhetetlen lett volna, hogy az jelenjen meg, hogy ezeket az embereket megölni viszik el.

Innentől pedig már alig telik el idő, és már jön a merénylet, a teljes tanácstalanság, tehát 1944 októberéig igazából - legfinomabban szólva is - tárgyi tévedés azt állítani, hogy a magyar hatóságok a zsidók elpusztításában vettek volna részt, hiszen még a védett házakat és a nagy gettót is 1944 novemberében(!) hozták létre, vagyis valójában már a nyilas uralom alatt és kezdetben azok sem arról szóltak, hogy az ott élőket aljas gazamberek módjára legyilkolják.

Vagyis a nép, a nemzet SEMMIT sem láthatott abból, hogy valójában mi történik, hiszen amit látott, az csak annyi volt, hogy a zsidókat gettóba költöztetik, vagy munkaszolgálatra vezénylik, amiből egyébként - adott esetben többször(!) - is visszatértek, lásd például Radnóti esetét, aki akár meg is menekülhetett volna, ha egy jószándékú (az élet furcsa fintora) tiszt nem küldi korábban haza(!!!!), mert nagybeteg volt... és hát, azt is tudjuk, hogy több tízezres, ötven-százezres(!) nagyságrendű volt a zsidó munkaszolgálatosok száma még 1944-ben is.

Mindebből az következik, hogy a nép természetszerűleg tudta, hogy zsidónak lenni abban az időben rossz dolog, de egyáltalán nem tudta, mert nem tudhatta, hogy a fanatikus nácik milyen ütemben írtják ki a zsidóságot. Ezt pedig történetesen még a szövetségesek sem tudták és amig fel nem szabadították a fogolytáborokat, addig ők sem tudták volna elképzelni ezeket a szörnyűségeket.

Node ha ezt tudjuk, elfogadjuk, nem vitatjuk, akkor mindaddig, amig a nyilasok el nem kezdtek kegyetlenkedni és belekezdeni az ámokfutásba - ami már mások számára is látható és nyilvánvaló volt - addig értelmetlen és értelmezhetetlen a magyar nép, de még csak az egyszerűbb agyberendezésű szervezetek (csendőrség) felelőségét felvetni is, egyszerűen azért, mert nem értelmezhető az, hogy azok, akik munkaszolgálatra, vagy gettóba kísérik évek óta(!) a zsidókat, azoknak "hirtelen" rá kellene jönnie arra, hogy azokat most már elpusztítani viszik. Ez teljességgel irreális és értelmetlen szerintem.

És ezért írom, mire kiderült, hogy mit művelnek a nyilasok (egyébként a magyarokkal nem sokkal kevésbé, csak talán arányaiban kevésbé mint a zsidókkal), addigra vége volt a háborúnak. Én tehát úgy értem, hogy a nép semennyiben (sőt, hiszen ahol lehetett inkább bújtatták a zsidókat!), az intézmények szinte semennyiben (testületileg nem, esetleg a legfőbb vezetők igen), a politikusok többsége pedig bénultság és ismeretek hiányában szintén nem vonható felesőégre. Tehát a kollektív felelőség minden szempontból bukik, mert az elképzelés szintjén is fenntarthatatlan az elképzelés, az egyéni felelőségen túlmenően a komplett nyilas haza és nemzetárulás deklarálása lenne szükséges, az adott esetben egyéni rehabilitás lehetőségének fenntartása mellett.