Re: Kösz, hogy zsidóztatok

Na akkor egy részletes beszámoló:

Hősök Terén gyülekező, péntek dél körül. Lassan megérkezik mindenki, kicsit több, mint százan vagyunk már. Nagyon vegyes társaság, mind csapatok szintjén, mind életkorban. Volt aki középiskolai atlasszal a kezében, a frissen szerzett középiskolai földrajz dolgozatával érkezett, de volt nyugdíjaséveihez közelebb álló ELTE-s professzor is. Buszokra fel, gyorsan kialakult a jó hangulat is a buszon.

Megérkezésig több, mint normális volt a hangulat. Ilyen idegenbeli túrán, még sosem voltam, hogy egyszer sem hívtak ránk rendőrt, egyszer panaszkodott ránk senki. Szóval mindenki boldog volt, és már eufóriában is egyben. Megérkezésünk után elkezdtünk megismerkedni a helyi kajákkal-sörökkel, majd irány a stadion. Közben még egy 10 éves forma kisgyerektől sál vásárlás. (azért azt megjegyzem, hogy bár a nagy többség tényleg rendes volt, az a cigánygyerek horda, aki koldulni jött hozzánk, az inkább idegesítő volt, mint sajnálatra méltó) Stadionba érlezvén jött az első meglepetés. Lazán beengedtek minket a hazai szektorba. Ekkor jöttünk rá, hogy igazából nincs vendégszektor, hanem elkezdtek minket kettéválogatni a rendőrök: magyarok jobbra, albánok balra. Miután szétváltunk, közénk álltak egy sorfalat, és ennyi volt a biztosítás.

Amit Vasi barátom (Vass_Jns) korábban leírt, azt én nem tapasztaltam. Bár bevallom én is a nagyon részegek bandájához tartoztam, de sem anyázás nem volt, sem olyan hangulat, ami egy teljesen átlagos meccsen nincs meg. Még az is lehet, hogy volt egy-kettő ilyen, de azok annyira kevesen lehettek, hogy szinte felesleges róluk beszélni (mondom, hozzám el sem jutottak ezek a hangok) Commandosos barátom jóvoltából a magyar himnusz alatt egy hatalmas zászló kifeszítésre került a magyar szektor alján, felettünk a többiek fáklyáztak. Szerintem látványos lehetett kívülről is. Itt tényleg átdobtak egy fáklyát. Nem volt belőle semmi nagyobb para, beindult a szurkolás. Első félidő jó volt szurkoltunk ahogy bírtunk, bár a hazaiak ekkor még hangosak voltak. Aztán a gólunknál felrobbantunk. Én is felmásztam a kerítésre, dehát ekkor semmi nem számított. Olyanfajta gólöröm volt ez, amikor csak a gól élménye van előtted, és nem számít, hogy mi történik. Ezt sem kell balhénak említeni, s nem azért, mert olyan fene szívélyesek voltak a rendőrök, hanem mert tudtuk mit csinálunk, s nem álltunk agresszívan a rendőrök érkezéséhez. Tudtuk, hogy le fognak szedni, nem is lepődtünk meg, amikor gólöröm közben éreztem, hogy hátulról egy komlyat rántanak rajtunk. Két mosoly kíséretében tudatosítottuk a rendőrökkel, hogy nincs itt semmi baj. Ekkor viszont elkezdődött a hazaiak eszement dobálózása. Öklömnyi kövekkel dobáltak minket, meg palacseréppel. Nem is nagyon tudtunk a meccsre sem figyelni, mert kerülgetni kellett a kő áradatot. Ekkor megtaláltam a kivezényelt rendőrosztag főnökét, akivel angolul megbeszéltem, hogy ez nagyon nincs így rendben, s ez így nem mehet sokáig tovább. Alapvetően segítőkésznek tűnt, mert amikor rámutattam az egyik fickóra, aki a mellettünk lévő szektorban volt, hogy ő dobott, és tényleg találtak nála követ, azt csúnyán megverték. Viszont amikor mondtam neki, hogy nem a melletünk lévőek a bajosak, hanem akik a kapu mögül dobálnak, arra annyit mondott, hogy oda nem mennek intézkedni, mert ott ők is félnek. Ezen eléggé összevesztünk, az meg csak mosolygott, hogy ne izguljunk nem lesz semmi baj.

Második félidőben sikerült mindenkinek függetlenítenie magát attól, hogy mi van körülöttünk, és olyan szurkolást mutattunk be, amit szerintem Albánok nem hallottak még vendég szurkolóktól. Folyamatosan, megállás nélkül és hangosan szurkoltunk. Mindenki belejött addigra, s a körülbelül 5-600 fős magyar tábortól visszhangzott az egész aréna. Olyan élmény volt a második félidő, amit korábban csak nagyon kevés alkalommal tapasztaltam életemben.

Meccs után ki a stadionból, mindenki boldogan, a második félidei szurkolástól újra megrészegülten a busz körül gyűlekezett. Ott még fotók, dalok, ünneplés. Mindenki boldog volt, és ment az esélylatolgatás, hogy milyen eredmények szükségesek, hogy kicsit több, mint egy év múlva, esetleg Dél-Afrika felé vegyük az irányt.

Mikor mindenki visszaért, és minden létező pózban lefényképezkedtünk a hatalmas magyar zászlóval, elindultunk viszafelé. A buszon kicsit mindenkin urrá lett a fáradtság. Már jöttünk egy nagyon rövid ideje, mikor éreztünk hogy olyan irányba visznek ami furcsa, s ebben a pillanatban a mindkét fülem mellett robbant az üveg. Hirtelen ijedtség. Ekkor vettük észre, hogy a rendőri felvezetés összesen egy darab rendőrautót jelentett (ami utólag kiderült, hogy a buszsofőrünk intézett, mert ezt sem akarták adni). Akik támadtak azok egy pillanat alatt eltűntek, mi nem is igazán ezzel foglalkoztunk, hanem azzal, hogy a haveromnak vérzik a szeme. Végre kapcsoltak a sofőrök lámpát, akkor megnyugodtunk, mert "csak" a szeme alatt vágta meg az üveg, nem lett komolyabb baja. Ekkor mindenki hozzám fordult, kiderült, hogy két helyen az én fejem is vérzik. Hál'istennek egy rövid fertőtlenítés után kiderült, hogy semmi komoly. Közben megjöttek a rendőrök, mentők, meg a konzulátus emberei, maga a konzul is (róla kicsit később). Mentősök elláttak minket, kettőnkön kívül egy srácot kellett még ápolni, aki alatt beszakadt még Tiranában egy aknatető. Ott gyorsan beálltam szinkrontolmácsnak, mert adigra megérkezett a korábbi rendőrfőnök "haverom". Elmondtuk mi van, én mentem a dokival, meg a sérült sráccal (remélem azóta jobban vagy, Zoli), a konzul maradt a rendőrökkel. Bevittek minket biztonságos parkolóba, ami a tiranai rendőrség parkolója volt. Itt a konzul vette a főszerepet, aki a mi szemünkben igencsak leszerepelt. Egy csaj jött, valami konzulátusi alkalmazott volt, és büszkén elmesélte, hogy abban a szektorban ült, ahol magyar zászlót égettek. Már ezzel kiverte nálunk a biztosítékot, hogy mint a magyar állam helyi képviselője, azt mondja, hogy nem is tudja mit tehetne ilyen helyzetben, végignézte a zászló égetést. Ez még csak a kezdet volt, majd odamentünk a konzulhoz is, aki épp valami hatalmas rendőrrel tárgyalt (nagyon sok csillag meg kitűző volt rajta). Angolul ment a beszélgetés, mert kedves konzulunk (aki megdöbbent, hogy ilyen bajba kerültünk, mert amikor 25 svéd volt itt, akkor nem történt semmi...) nem tud albánul. Ezt még el is fogadnám, de hogy angolul is olyan szépen beszélt, hogy már azt terveztem, hogy segítek neki elmagyarázni a történteket, az már felháborító volt.

Lezajlott minden szokásos hülyeség, majd a rendőrök azt akarták, hogy minden féle jelentés vagy hivatalos igazolás nélkül mi hagyjuk el az országot, a konzullal majd hétfőn elintézik a biztosításhoz szükséges papírmunkát. Ebből aztán a buszosok akartak komolyabb perpatvart csinálni, ami teljesen érthető is volt az ő szempontjukból, aztán végül a konzul valahogy meggyőzte őket, hogy induljunk el, kezünkben egy albánul írt papírral, amin még a konzul sem tudja, hogy mi áll. Az ablakunkat beragasztották egy fóliával, s így indultunk neki az egy napos hazaútnak. Mit ne mondjak, volt már ettől kényelmesebb, és kevésbé huzatos utazásom, de a hangulat kárpótolt ezért is smile Hazafelé még felpattintottunk néhány üveg makedón bort, meg elővettük a magyar tartalékokat, így hazafelé is jó hangulatban telt az a 24 óra.

Összességében nagyon jó túra volt, így, hogy senkinek nem lett semmi komoly baja, így még az a kis incidens sem tudta tönkretenni a hangulatunkat. Folyt. köv. szerdán, s remélhetőleg 13 ponttal vágunk neki a nagy őszi hadjáratnak smile Hajrá Magyarország!!!