Isten, áldd meg a magyar

Ferenc Kölcsey, 1823 (1790-1838)

1. Isten, áldd meg a magyart

Jó kedvvel, bõséggel,

Nyújts feléje védõ kart,

Ha küzd ellenséggel;

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendõt,

Megbünhödte már e nép

A multat s jövendõt!

2. Õseinket felhozád

Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vére.

S merre zúgnak habjai

Tiszának, Dunának,

Árpád hõs magzatjai

Felvirágozának.

3. Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,

Tokaj szõlõvesszein

Nektárt csepegtettél.

Zászlónk gyakran plántálád

Vad török sáncára,

S nyögte Mátyás bús hadát

Bécsnek büszke vára.

4. Hajh, de bûneink miatt

Gyúlt harag kebledben,

S elsújtád villámidat

Dörgõ fellegedben,

Most rabló mongol nyilát

Zúgattad felettünk,

Majd töröktõl rabigát

Vállainkra vettünk.

5. Hányszor zengett ajkain

Ozman vad népének

Vert hadunk csonthalmain

Gyõzedelmi ének!

Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám kebledre,

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre!

6. Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,

Szerte nézett s nem lelé

Honját a hazában,

Bércre hág és völgybe száll,

Bú s kétség mellette,

Vérözön lábainál,

S lángtenger fölötte.

7. Vár állott, most kõhalom,

Kedv és öröm röpkedtek,

Halálhörgés, siralom

Zajlik már helyettek.

S ah, szabadság nem virúl

A holtnak vérébõl,

Kínzó rabság könnye hull

Árvánk hõ szemébõl!

8. Szánd meg isten a magyart

Kit vészek hányának,

Nyújts feléje védõ kart

Tengerén kínjának.

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendõt,

Megbünhödte már e nép

A multat s jövendõt.