Regisztráció Elfelejtett jelszó

A Jobbik a Vásárhelyi Mária S/M Klubban

Netmaster

"Mint tegnap beszámoltunk róla, a Fővárosi Törvényszék Pataki Árpád vezette tanácsa első fokon kártérítésre és sajnálkozásra kötelezte a Mandiner Kft.-t a Jobbikkal szemben ezért a cikkért."

"A sajtószabadság ügyéért a végletekig elkötelezett Jobbik eljárása többszörösen inkorrekt. Átnéztük a levelezésünket: a párt egyáltalán nem jelezte, hogy sérelmezne valamit, ami nálunk jelent meg. Nem arról van szó, hogy ne tudnák a címünket: nem ritka, hogy napi 6-8 levelet (sajtóközleményt, meghívót, fényzászlót) kapunk tőlük. Mégsem kérték, hogy adjunk helyet az álláspontjuknak, inkább pereltek. Igaz, eleinte nem minket, de ha már így alakult, ránk is kiterjesztették kártérítési igényüket.

A médiatörvény kapcsán sok szó esett a sajtószabadságról, annak haláláról és soha nem látott kiteljesedéséről, miközben a törvény pont azokat a kérdéseket nem rendezte, amik – a recessziós gazdasági környezet mellett – talán a legnagyobb rákfenéi a magyar közéleti újságírásnak. Egyes bíróságok gyakorlata alapján ugyanis polgári és büntető jogi felelősség terhelheti azt a sajtóterméket, aki lelkiismeretesen beszámol arról, hogy az egyik közszereplő miket mond egy másik közszereplőről.

Nem agyrém, hogy amikor a Jobbiknak (egy politikai pártnak) vitája van Semjénnel (egy politikussal), ezt úgy oldja meg, hogy perli a politikus kijelentéseit idéző sajtóterméket is? És sajnos egyáltalán nem példátlan a Jobbik eljárása: egyik szerkesztő kollégánk ellen Papcsák Ferenc, zuglói fideszes polgármester feljelentése nyomán büntetőeljárás van folyamatban. Mindez azért, mert idéztük Várnai László zugló LMP-s képviselő blogbejegyzését. Papcsák, illetve az őt képviselő ügyvédi iroda az általuk kért helyreigazítás közlése ellenére is jónak látta feljelenteni a Mandinert az összes többi, Várnai állítását idéző médiummal együtt."

http://mandiner.blog.hu/2012/08/22/a_jobbik_a_vasarhelyi_maria_sajtoszabadsag_s_m_klubban

Vicces ez a Mandiner, a puncilázadós cikkükben nyoma sem volt hasonló hisztinek az emberi jogokkal nem nagyon törődő orosz rendőrállammal szemben. Persze, értem én, aki nem tudja a pofáját befogva csendben építeni a nagymúltú orosz demokratikus ellenzéket, annak ilyesmi nem jár, jelen esetben meg mégis egy jóravaló konzervatív sajtótermékről van szó, mehet a hangos lamentálás. :)