Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: készülve az összeomlásra

gilgalad Előzmény: #542943

Azért írtam azt, amit, mert már egyéb kontextusban is és megannyi topicban nyakló nélkül hangoztatod, hogy nekünk a gyenge forint kell semmi más. Én nem hinném, hogy őskomcsi lennék amiatt, mert én a forintgyengítés mindent megoldó receptjében nem igazán hiszek. USA jól el lesz az erős dollárjával is, ha majd odáig fajulnak a dolgok. Japánnak mindegy, ők csak a még nagyobb recessziót, depressziót akarják elkerülni. Anliát most kezdték csak felfedezni, mint esetleges menekülő deviza, de ők is gyengíteni szeretnének ez jogos. Kína félig mese, félig valóság ország, de nem szeretnék hozzájuk hasonló rendszert. Ha kipukkadnak, akkor úgyis mindegy lesz nekik, hogy gyenge valutájuk lesz - mint nálunk. Olaszország nem tudom milyen devizáját gyengíti éppen, Németország sunyin megszedte magát ezzel az EU dologgal (politikai gittegylet, piacszerzés álcája alatt), Svájc pedig örüljön a rablók pénzének, nagyon nagy a nyomás rajtuk, hogy az adókerülőket kiadják, transzparencia irányába vigyék a bankrendszerüket. Elemi érdekük, hogy ne erősödjön tovább a devizájuk, mert akkor a háttér érdekek benyekkentik az egész gazdaságukat és nem várják meg míg az összes bankszámla tulajdonos adatát felvásárolja a német kormány valahol a bajor erdők homályában.

Az biztos, hogy én vagyok az egyetlen igazság tudója, hiszen abból csak egy létezik :-) Csak halkan megjegyzem, hogy nem az őskommunisták emelték az egekbe az alapkamatot annak idején (12,5%), és eléggé vissza is erősítették a forintunkat akkortájt. Szóval ha ezek a fiatal demokraták és keresztény atyafiak mégis őskommunisták, akkor nekünk végül is mindegy... De sicc innen politika, nem ez a lényeg. Majdnem egy évig szerintem megfelelően gyenge volt a forint és mégis -0,5 - -1,2% a növekedésünk, bocsánat csökkenésünk. Én csak azt szeretném jelezni, hogy eddig duma szintjén kiválóan ösztönözték a gazdaságot, megannyi új munkahely keletkezett stb., csak valahogy ezt a való élet baromira nem tükrözi vissza. Ha ez meglenne, akkor bűvészkedhetnénk a HUF-al és az exportunk erősítésén is munkálkodhatnánk. De amíg nincs értelmes itthoni előállítás, itteni háttéripar, mezőgazdaság, alapanyagra, szakértelemre stb. alapozva, addig csak pár cég jár jól, a többiek meg szívnak az importon, adókon, infláción, hitel nélküliségen stb. Tehát, légyszi szóljon már valaki a fentieknek, hogy hagyják a cégeket dolgozni, az adótörvényeken ne változtassanak már fél évente, ne legyen már 27 féle adófajta, az EU legnagyobb áfája, hanem inkább az állami pazarlást vágják vissza még jobban és az EU-s pénzeket tegyék már normál halandó cégeknek is elérhetővé. Nagyon sok pénz fog bentragadni, ha nem változtatnak. Ezen kívül hitel és beruházás nélkül a jelenlegi aggasztó helyzetet konzerváljuk csak. Lenne még sok minden, de nem fárasztanék senkit tovább.