Re: Novák a Facebookon: "Csanád végighazudta az elmúlt másfél-két évet"
Netmaster Előzmény: #537492Gőzöm sincs, kérdezd meg őket.
A statisztikából a hülyék hülye következtetést vonnak le, ezt a hibát már elkövették és elkövetik sokszor, illene tanulni belőle. Csak hogy egyszerűen szemléltessem a dolgot, ha a cigányok közül sokan élnek mélyszegénységben, és a mélyszegénységhez már kapcsolódnak bűnözési formák és magasabb arányú bűnözés, akkor az okoskák rögtön azzal jönnek, hogy tessék ez itt "a cigánybűnözés", pedig nem. Én inkább annak örülnék, ha ezek a habzószájúak végre meglátnák az összefüggésekre, mert így a hőn vágyott statisztikád csak olaj a tűzre.
Az összes történelmi egyház támogatása erősen kétséges, legalábbis a hívők számához viszonyítva, elvégre amíg támogatásról van szó, mindenki szereti nyújtani a kezét. Az 1%-ok bevallásánál az egyházak mind nagyon aktívak lesznek, és emlékszünk arra a kampányra is, amit a katolikus egyház a népszámláláskor indított, hogy ugyan ha már nem vagyunk hívők, nem akarjuk megmenteni a lelkünket, azért legalább a statisztikában látsszunk katolikusnak. Ügyes.