Re: "Horthy nem tekinthető államférfinak" – hamis legendák, elfeledett történetek a kormányzóról

Még nem olvastam végig az említett anyagot, szóval csak morfondírozok: Szerintem akkor, amikor látták, hogy azok a részek elvesznek, akkor jött az, hogy nincs miért tovább harcolniuk, mert akkor már nem a saját területeikért harcolnak. Az nagyon valószínű, hogy ha azokat a területeket a németekkel (esetleg magyarokkal) együtt meg tudják védeni, akkor védték is volna. De ha azok elesnek, akkor onnantól tudták, hogy azok veszni fognak, de a többit még meg lehet szerezni. Sőt mi több, ők akkor már tudhatták azt is, hogy Németország veszíteni fog, hiszen nem maradt az akkori Románia területén számottevő csapata, sőt akár Budapestig nyitva áll az út. Én ebből gondolom, hogy számukra nem volt más, értelmes választás.

Én viszont egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy mi valójában a legnagyobbat ott hibáztuk, hogy vakon hittünk a németekben és abban, amit mondanak és mindent egy lapra tettünk fel. Mindehhez hozzáadódik az 1944. július 20. merénylet Hitler ellen, majd a példátlan tisztogatás, aminek még Rommel is áldozatul esik október 14.-én.

Azaz pont abban az időszakban, amikor a leggyorsabban kellett volna dönteni, akkor semmit sem tudtunk dönteni, hiszen valószínűleg az egész német vezérkar azon része megsemmisült, akikkel mi "jóban voltunk" és akikkel együtt dolgoztunk. Utána pedig jött a nácikkal való karöltés, amibe már Horthy megzsarolása és a nyilasok hatalomra emelése követett, azaz az az időszak, amiben minden megváltozott, valójában ekkortól vált igazán nácivá a német hadvezetés a korábbi német hadvezetéssel szemben. Hitler pedig seggnyaló, hazudozó, átverő banda kezébe került, hiszen mindenki mást kiírtottak a környezetéből így (szintén én gondolom ezt) innentől a háború végéig olyannak tűnt, mint aki megbolondult, megháborodott, holott csak össze-vissza hazudoztak neki a csapatokról, azok helyéről és erejéről, ebből pedig pont az a kaotikusság lett, amit látni lehetett.

Viszont ebben a helyzetben nem volt kivel tárgyalnunk sem a szovjet, sem a német oldalon, mire pedig léphettünk volna, addigra már késő volt. De ez szvsz nem a létező legrosszabb, hiszen akkori szemmel nézve valójában nem nagyon tudtunk volna mit csinálni. Valójában SZERINTEM a létező legrosszabb valójában csak azért néz így ki, mert ez történt, de ha jobban megnézzük Csehszlovákiát Benessel, vagy Romániát Ceausescuval, akkor már nem mondanám biztosra, hogy a legrosszabbat hoztuk ki magunkból.

Példának okáért egy sikeres kiugrás esetén is Magyarországon lettek volna összecsapások, DE akkor lehet, hogy lett volna magyar-román háború is - most inkább úgy ÉRZEM, hogy sehogy se lett volna nekünk "a létező legrosszabbnál" jobb lehetőségünk.