Re: nincs cím
gufoo Előzmény: #535251én nem offoltam, legalábbis nem állt szándékomban, éppen csak idéztem Tőled pár kifejezést, amit előszeretettel, és érzésem szerint kissé felelőtlenül használsz. Persze ez szubjektív, biztos sokan vannak, akik isszák ezeket. Én nem mondom azt a Tankcsapdára, hogy rock, vagy pop zenét játszik, hacsak ők nem állítják ezt magukról. Nem skatulyázok senkit. Inkább próbálok mindenkit megérteni, még téged is :)
Ez lett volna a mondandóm egyik lényege, a másik meg az, hogy attól mert valami állami és\vagy monopol és\vagy védett, még nem jelenti azt, hogy a felelős vezetőknek ne kellene jógazda módjára, megfelelő szinvonalú szolgáltatások biztosítására törekedni költséghatékony működés mellett. Ez tűnik számomra nehezen összeegyeztethetőnek, és erre várok valamilyen megoldást. Az egyébként, hogy EZUTÁN - mikor ez a fajta működés MÁR MEGVAN! - még ez vmiért állami dotációra szorul, az egy másik kérdés. Amíg viszont nincs meg, az egész csak felelőtlen gazdálkodás felelőtlen tulajdonlása.
Elhiheted, én sem azt szeretném, hogy az állami cégeket külföldiek vegyék és vigyék. Csak annyi a kérésem, hogy jógazda szemlélettel, átláthatóan, hatékonyan, felelősségteljesen működjenek. Ha ettől liberálnáci\bolsevik nézeteim lettek, hát kösz hogy szóltál, majd szólok otthon.
Nem tudom\akarom tovább magyarázni, miről beszélek, kár hogy nem érted. Valóban off lett, egyébként meg nyugodtan töröld, ha nem tetszik, amit írtam\írtál, a te topicod, nekem meg nem lételemem erről a témáról dumálni :)