Re: nincs cím
Előzmény: #534752"Szenvedjek az életképtelen cégeimmel, bár legalább a mienk, vagy hagyjam, hogy azok (jellemzően tőkeerős külföldiek) vegyék át(meg), akik értenek is hozzá és képesek valós vállalkozásként, tulajdonosi szemlélettel működtetni, minőségi szolgáltatásokat nyújtva."
Ez a teljes tévedés, ez a liberálnácizmus alapeszméje. Ugyanis a bekezdésben ott van a lényeg, csak nem veszed észre: tőkeerős külföldi veszi meg. Magyarán, egyszerűen pénzt rak a cégbe, és az máris működőképes lesz, ezen cégek többsége ugyanis éppen a tőkehiány miatt nem volt versenyképes!
Ezzel szemben, egy külföldi mammut csak a profitot nézi, ennek megfelelően jellemzően sokkal olcsóbb volt a cég megvásárlása és vállalatcsoporton belüli racionalizálása, amelynek segítségével sz*rért/h*gyért megvásárolta a piacot és természetesen bezárta a gazdaságtalan gyárat, hogy a külföldi sz*rt tudja idelapátolni extraprofittal, hiszen nem kellett már a hazai konkurrenciától tartania.
Egyebekben állami cég a Szerencsejáték Rt-től a részben állami MOL-ig sokminden, a MOL esetében pedig külön érdemes arra emlékeztetni, hogy azt úgy építette fel az állam gyakrolatilag a semmiből és mégis milyen szép tőzsdei cég lett belőle.
A management kiválasztásához nem szükséges az, hogy az állam kiszálljon a tulajdonosi körből, ennek ugyanis semmi jelentősége nincs. Sőt mi több, elég megnézni a magyar tőzsdei vállalkozások 90%-át, és sírva visszasírni a monopolista állami rendszert.
Namármost, ezen kívül vannak olyan cégek, amelyek más módon, mint állami tulajdonban tartva, nem is lennének működőképesek. Ilyen a vasút, a tömegközlekedés, amelyet számos helyen próbáltak privatizálni a világban, aztán a döntő többségében vagy visszaállamosították ezeket, vagy olyan bürokráciát rakta fölébük, ami kvázi állami rendszert csinált, ugyanis a profit nem lehet elsődleges amikor például közellátásról van szó.
Ezen túlmenően pedig vannak nagy állami foglalkoztatók (MÁV-BKV-satöbbi), amelyek LÁTSZÓLAG veszteségesek, de valójában összhatásban nagyon is pozitív szalldójúak. Így például persze, hogy állami dotációra szorul egy BKV, ha a jegybevételek 27%-át Áfában csont nélkül elvonják(!), ugyanakkor a dotáció valójában messze elmarad a vállalat által befizetett összes(!) adótehertől, úgymint Áfától, bérek járadékától. Vajon egy ilyen vállalat tényleg veszteséges?
Hadd utaljak vissza a MALÉV-re, ami az állítólagos veszteség tényleges realizálásakor hirtelen tényleges és dúrva veszteséget okozott - tartósan. Azaz, sokkal nagyobb kár származott a leállásból, mint amennyibe a működtetése került. Akkor most mi is a "veszteséges"?
Tudod az a baj, hogy az ÁLLAMI vállalatnál elkövetik azt az ordenáré hamisítást a liberálnácik, hogy ÖNÁLLÓ vállalatként akarják őket nyilvántartani, holott nyilvánvaló, hogy EBBEN A KONTEXTUSBAN ezen vállalatokat szindikálni kellene az állami költségvetés, MINT A TULAJDONOS HOLDING költségvetése szempontjából, azaz nem csak a direkt, hanem az indirekt tételeket is figyelembe kellene venni.
Azaz az, hogy egy vállalat papíron veszteséget mutat ki, az nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a tulajdonos számára is veszteséget termel! Ez ügyben elég a "veszteséges magyar bankokra gondolni", avagy a holdingok között zajló átszámlázásra, a profit máshol történő kimutatására - ott ez természetes, azonban ezt az államtól meg akarják vonni.
Ha például egy vállalkozás úgy rakja össze magát, hogy egy intézménybe szervezi a munkavállalóit és az adja bérbe a többi cégnek, akkor nyilvánvaló, hogy ez a vállalkozás gyakorlatilag nullszalldós lesz, mig a többi rendkívül profitábilis. Vagy például egy backoffice is tiszta veszteség papíron, mégis szükség van rá. De valahogy, amikor az államigazgatásról van szó, akkor ezt azonnal elfelejtik a liberálnácik.
Szóval, amig az államot nem tekintjük egy szerves egésznek, amiben minden és mindennel összefügg, hanem szétaprózzuk, akkor azt egyszerű bolsevik szalámitaktikának hívják és amelyben az ország garantáltan megdöglik.
Na ezért nem szabad úgy nézni a dolgokat, ahogy nézni próbálod :)