Re: Csakhogy borzadjunk el az emberi gonoszságon.

"...Minél többet tudunk meg élettanilag az agyról, annál kevésbé lehetséges a lélek létezése, mégis annál inkább valószínűsíti a kutatás természete. Érted? Természetesen nem. Téged körülvesz saját romantikus kisugárzásod, naponta bizalmas közelségbe kerülsz a misztikummal. Most mégis a határhoz közeledsz – nem hit, hanem megértés által. A lélek fordított entrópiájával nézel szembe. De hogy hétköznapibb legyek: A világegyetem legnagyobb rejtélye nem az élet, hanem a Méret. A Méret magába öleli az életet, és a Torony tartalmazza a Méretet. A gyerek, aki leginkább otthon van a csodák között, azt kérdezi: Papa, mi van az ég mögött? Az apa azt válaszolja: A világűr sötétje. A gyerek: És a világűr mögött? Az apa: Egy galaxis. A gyerek: És a galaxis mögött? Az apa: Újabb galaxis. A gyerek: Az újabb galaxisok mögött? Az apa: Senki sem tudja.

Érted? A Méret legyőz minket. A halnak a tó a világegyetem, amelyben él. Vajon mit gondol a hal, amikor szájánál fogva átrántják létezésének ezüst határán egy új világegyetembe, ahol a levegő megfojtja, a fény pedig kék őrület? Ahol kopoltyú nélküli hatalmas kétlábúak egy fullasztó dobozba rakják, hogy nedves növények alatt pusztuljon el? Vagy vegyünk egy ceruzát és nagyítsuk föl. Elérünk egy ponthoz, ahol rá kell jönnünk egy megdöbbentő dologra: a ceruza hegye nem szilárd; atomokból áll, amelyek remegnek és forognak, mint trilliónyi démoni bolygó. Ami nekünk szilárdnak tűnik, az laza háló, amelyet a tömegvonzás tart össze. Ha megfelelő méretűre törpülünk, az atomok közötti távolság mérföldekké, szakadékokká, eonokká tágul. Maga az atom magot és keringő protonokat, elektronokat tartalmaz. További szubatomi részecskék felé is szabad az út. És mi van azután? Tahionok? Semmi? Természetesen nem. A világegyetemben minden tagadja a semmit; a dolgok azt a következtetést sugallják, hogy a semmi nem létezik. Ha kihullasz a világegyetem határain, talán egy deszkakerítést találsz, amelyre az van írva: VÉGÁLLOMÁS? Nem. Valami keményet és íveltet találsz, amilyennek a csibe érzékelheti a tojást belülről. És ha át tudod törni ezt a héjat, miféle hatalmas, áradó fény világít be a világegyetem falán ütött lyukon? Talán keresztül tudsz nézni rajta, és rájössz, hogy egész világegyetemed nem más, mint egy fűszál egyetlen atomja? Talán kénytelen leszel arra gondolni, hogy amikor meggyújtasz egy ágat, akkor a végtelenségek végtelenjét hamvasztod el? Hogy a létezés nem egyetlen végtelent jelent, hanem végtelen számút?

Talán megláttad, hogy világegyetemünk milyen helyet foglal el a világ rendjében – egy fűszál egyetlen atomját jelenti. Lehetséges, hogy mindazt, amit képesek vagyunk felfogni, a végtelenül kicsi vírustól a távoli Lófej Ködig, egy fűszál egyetlen atomja tartalmazza… egy fűszál, amely egy idegen időfolyamban talán csak egy-két napig él? Mi van, ha azt a fűszálat levágja a kasza? Amikor haldokolni kezd, a rothadás talán átszivárog a mi világegyetemünkbe is, az életünkbe is, mindent elsárgítva, megbarnítva, kiszárítva? Talán már meg is kezdődött. Azt mondjuk, a világ változik; talán úgy értjük, kezd kiszáradni. Gondolj bele harcos, ez a felfogás milyen apróvá tesz minket! Ha egy Isten mindenre ügyel, csakugyan igazságot oszt egy szúnyogfajnak a végtelen számú szúnyogfaj között? Vajon csakugyan nem hullhat le egy veréb sem a tudta nélkül, holott az a veréb kevesebb a világűr szakadékában úszkáló magányos hidrogénpöttynél? És még ha Ő tudja is… milyennek kell lennie egy ilyen Istennek? Hol él? Hogy lehet élni a végtelenség mögött? Képzeld el a Mohaine-sivatag homokját, amelyen keresztülvágtál, hogy megtalálj, és képzelj el trilliónyi világegyetemet – nem világot, világegyetemet –, bezárva ennek a sivatagnak egyetlen homokszemébe; minden világegyetem végtelen számú másikat tartalmaz. Mi fölémagaslunk ezeknek a világegyetemeknek szánalmas fűszál kilátónkban; bakancsod egyetlen lendítésével milliárdszor milliárdnyi világot repíthetsz át a sötétségbe egy láncban, amelynek soha nincs vége.

Méret, harcos… Méret…

Mégis haladjunk tovább. Tegyük föl, hogy minden világ, minden világegyetem egyetlen kapcsolatban, egyetlen oszlopban találkozik, és ez a Torony. Egy lépcsőház, amely magához Istenhez vezet. Bemerészkedsz, harcos? Lehetséges, hogy valahol a végtelen valóság fölött van egy Szoba…?"

Stephen King: A Harcos (részlet)