Re: Ket nyomi
Flaska Előzmény: #524208Több mint egy éve megy az adok-kapok.
A pozitív lefutást vízionálók folyamatosan a fundára hivatkoztak. Ekkor volt 12k körül a papír.
A negatívok szintén a fundára, de más előjellel. Most nagy sebességgel tart a papír a nulla felé. Eközben normális emberek lettek egymás ellenségei. Döntő bíró nem szeretnék lenni, de az árfolyam láttán nehéz nem észrevenni, hogy ki áll közelebb az igazsáhhoz. Arról nem is beszélve, hogy a cég irányából jóformán csak olyan hírek érkeznek, amik már a káoszt vetítik előre. Többek szerint már most is az van. Lásd hitel. Feltehetőleg le fogják tudni hívni, de amíg nagy befektető nem vesz bele, jelen pillanatban minek is venne, addig csak a csorgás fog folytatódni. Emlékezzetek: aki 11knál azt mondta, hogy jó ha 8,5knál megáll az esés, ha megáll, minden volt csak nem ember. Merne fogadni valaki is arra, hogy nem lesz három számjegyű? Szerintem nem. Bocsi a sok nyálért, de ez kijött belőlem, a többit pedig magamba tuszakolom.