Re: nincs cím
Bojjj Előzmény: #500216Sziasztok,
Eddig csak külső szemlélőként voltam a fórumon jelen és nem vagyok biztos benne, hogy minden hozzászólást sikerült elolvasnom - bár törekedtem rá-, viszont még nem látom, hogy a Tadawul felelőssége is kellőképpen ki lenne hangsúlyozva.
Légy szíves javítsatok ki, ha nem így van, de szerintem a jutalékokat - még ha a Qxxl és közötte létrejött szerződés szerint is, de - a Tadawul vonta le és utalta tovább, annak ellenére, hogy egyértelműen tisztában volt vele, hogy ez csak látszatra nyereség, vagyis a befektetők megtévesztésében jelentős szerepe volt a kezdetektől fogva.
Arról nem is beszélve, hogy az úgynevezett technikai átállás során lehetett az alfa számlán látni, hogy - nem tudni ugyan milyen arányok, vagy elv alapján elosztva -, de egy ideig működött a rendszer a nyitott kötések ellenére is.
Nem értem, hogy milyen alapon zárta le a floatingokat, amikor én a saját számlámat illetően erre Neki semmiképpen nem adtam felhatalmazást.
Szerintem ezt csak a robot, vagy adott esetben Én saját magam tehettem volna meg. Ezzel azonnali veszteséget realizált (hét végén, amikor nem volt nyitva a piac!!!).
Azt gondolom, hogy mindkét szereplő egyetemlegesen felel a bennmaradtak káráért és az a minimum, hogy a tőlünk előre levont jutalékot maradéktalanul visszafizessék.
Nem?