Re: Elkezdték a Károlyi-szobor bontását

Amit leírtál szintén egy csúsztatás, ha nem is szándékos. Ugyanis sosem a teljes genetikai anyagot vizsgálják, hanem hypotézis-szerűen kijelölnek egy genetikai markert ( azaz a genom egy jellegzetes részét, vagy a mitokondrialis genom egy részét) és annak a gyakoriságát hasonlítgatják össze különböző területek népességében. Valóban a teljes génállományt tekintve nem különbözünk számottevően még az afrikai négustól sem, de még a csimpánztól sem. De az egyes markerek gyakoriságát nézve, és azt térképeken különböző színekkel jelölve egyből látszik hol vannak genetikailag közelebb álló rokon népek. Az más kérdés, hogy Ukrajnában, Szlovákiában, romániában, Horvátországban már sokszor nem is magyarul beszélnek. Jó példa még a bulgárok, akik kb 1200 éve egyszerűen nyelvet váltottak, pedig mégsem szláv népcsoport, hanem a magyarhoz közel álló török, de méginkább hun népcsoport. Erdélyben, Kárpátalján, és Ausztria keleti alföldi részein pedig nem germánok, meg szálvok, románok éltek először és nagyobb számban, hanem avarok, majd magyarok. Ezért nem véleltlen a nagyfokú "genetikai hasonlóság", pontosabban a markerek gyakoriságának a hasonlósága..

A honfoglalás után és az Árpád korban hol is voltak Mo. határai? Nézd meg hol is van a Lajta, illetve tudod-e, hogy a Bécsi erdőnél kezdődött a nyugati gyepű. Árpádék bejövetele előtt a régészeti leletek szerint már a 600as évek elejétől antropológiailag és kultúrálisan is "magyar fajú" népek lakták a Kárpát medencét. A leletek Regensburgtól kezdve kerültek elő. Még fontosabb, hogy rengeteg mellkeresztet is találtak, de nem a római-katolikus mellkereszteket, hanem keleti jellegzetességekkel bíró keresztény jelképeket. Őket hívják manapság korai és késő avaroknak. De sok olyan vélemény is van, melyek szerint a magyar fajú és nyelvű népek őshonosak a Kárpát medencében, csak hol szkítáknak, keletebbre régebben pártusoknak, hol avaroknak, majd maygaroknak hívták őket. Régészeti leleteik mind egy tőről fakadnak, és mindig különböznek a közelben sokkal rikábban előforduló germán és szláv sírok régészeti leleteitől, jól elkülöníthető tőlük. Hasonló leletek sokasága kerül elő az Ukrán sztyeppékről, a Kaukázus északi lejtői mentén, de még a Krím félszigetről is. Ezekkel csaknem szó szerint összecseng a Képes Krónikából kiolvasható térténetünk, a népmeséink, népművészetünk, helyrajzi neveink, és maga a magyar nyelv: szóbokraink logikája, ragozó nyelvünk, szólás mondásaink, balaldáink. Ezeket keleti irányban egész a Tarim medencéig élő belső ázsiai népeknél számos helyen megfigyelték, gyűjtötték.