Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

Bendeguz Előzmény: #488417

[akit nem érdekel, ne olvassa el, nem releváns a hsz]

rbbj11: a hulló kés alá álltál, tulajdonostárs lettél, tehát valószínűleg optimista vagy és látsz benne (láttál benne) 10% körüli nyerőt. Azóta 20%-ot esett, de még mindig optimista vagy. Én venném át azzal a szerepedet, ha azt írnám, hogy szerintem még mindig lufi van és jócskán túlárazott, ugyanis ez egy teljesen más cég, mint amibe én pénzt fektettem és jelen helyzetben nem látom miért emelkedne, pedig nagyon szeretném. Más vezetés, más tervek, más (rossz) kilátások. Jelenleg ez szűrődik le. A kommunikáció csapnivaló. Olyan boldog voltam 1 éve, hogy végre lesz Magyarországnak egy sikeres multicége, egy korrekt papír a béten, amivel nem kell a hullámokra figyelni, buy&hold, aztán lehet nyugodtan élni meg dolgozni, de itt az Észak-Balkáni Népköztársaságban ez hagymázas álom marad. Most nem áll másból a fórumozás részemről, hogy picsogok, meg hisztizek, tördelem az ujjaimat a sell gomb felett és rettegek. Egyik barátom épp most vett kocsit, lakást, ami tőlem legalább 2 évvel távolabbra került a saját kreténségem miatt.