Hozzászólás
Wall streetSikerült megakadályozni a veszprémi kilakoltatást
Tegnap reggel 10 óra körül már gyülekeztek a civilek Veszprémben a Baláca utca 26 szám előtt. Megjelentek többen a helyi jobbikosok és gárdisták közül is, köztük volt Kovács Rajmund, a veszprémi Jobbik elnöke és Forgóné Kelemen Judit jobbikos önkormányzati képviselő is.
A kilakoltatást 11 órára hirdette meg a Korona Credit Jelzáloghitel Zrt. Ez a cég és társai ellen megszámolhatatlan esetben folyik büntető eljárás. Szándékosan kötöttek olyan előnytelen hitelszerződéseket, ahol az ingatlan tulajdonszerzése volt a cél. A sajtó is nagy számban képviseltette magát, ott volt például az RTL Klub, a Hír TV, a Veszprém Megyei Napló.
11 óra előtt sajtótájékoztatót tartott a tulajdonos, Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Szövetségének országos elnöke és Schillné Bene Irén, az Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetségének alapító tagja. Elhangzott, hogy sikerült haladékot kapni egészen addig, amíg az adósságot megvásárló cég ellen a büntetőeljárás be nem fejeződik.
Két évvel ezelőtt már megpróbálták kilakoltatni őket, de akkor a helyszínen megjelent Debreczenyi János korábbi veszprémi polgármester és dr. Horváth Zsolt, a 6-os választókerület országgyűlési képviselője. Tegnap már nem tartotta fontosnak Veszprém város vezetője és a 6-os választókerület 2010-ben újraválasztott képviselője, hogy jelenlétükkel is támogassák a kilakoltatásra váró családot. Ennyit jelent a Fidesz-KDNP jelszava: "nem hagyunk senkit az út szélén".
Most sikerült megvédeni egy lakást a maffiózóktól, akik rendőri segítség mellett folytatják a kilakoltatásokat. Hazánkban a törvények még mindig nem a károsultat védik, hanem a végrehajtókat. Március elsején lejárt a kilakoltatási moratórium, rengeteg hasonló ügy lesz az elkövetkező időszakban, amikor jogtalanul próbálnak megfosztani embereket tulajdonaitól a gátlástalan bankok és pénzintézetek. Össze kell fognunk, és nekünk kell kiállnunk a jogainkért, tulajdonunkért, mert az ország jelenlegi vezetését nem érdekli a mi sorsunk!
Veszprémi Hazafi