Regisztráció Elfelejtett jelszó

Hozzászólás

Zotya32

Első hátrafuss!

2012. február 1.

Csabai Károly, Irházi János

A tőzsde üdvöskéjéből a gazdaság állatorvosi lovává tette az E-Start a magánnyugdíjpénztárak kivégzése és a banki hitelcsapok végtörlesztés miatti elzáródása.

Harmadára értékelődtek le nyolc hónap alatt az E-Star Alternatív Nyrt. részvényei: tavaly májusban még 12 300 forinton cseréltek gazdát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), most kedden már csak 4430 forinton. Voltak ennél nagyobb árfolyamzuhanások is a BÉT-en, köztük számos olyan, amely rövidebb időn belül ment végbe. Az E-Star papírjainak mélyrepülése mégis azért figyelemre méltó, mert tavaly májusban azzal tűntek ki, hogy szerencsés időben való megvásárlásuk, majd eladásuk révén az élelmes befektetők tíz hónap alatt megduplázhatták a pénzüket.

Az árfolyam szárnyalását megalapozta, hogy a városok, intézmények és ipari fogyasztók elavult hő- és távhőrendszereinek korszerűsítésére és üzemeltetésére 2000-ben alapított társaság árbevétele és nyeresége évről évre dinamikusan emelkedett. Bár voltak, akik már korábban figyelmeztettek rá, hogy megakadhat az E-Star növekedése, ha valami okból majd nem sikerül forrást bevonnia, hiszen a cég profitjának jelentős része új beruházásokból származik, azokhoz pedig új források kellenek. E hangokat azonban elnyomta a mindent elsöprő optimizmus. A magyarországi brókercégek egyöntetűen vételre ajánlották a részvényt, folyamatosan feljebb srófolva az árfolyam-várakozásokat.

Az első vészjósló jel tavaly májusban érkezett, amikor a 12 300 forintos történelmi árfolyamcsúcs alig nyolc nap alatt több mint tizenegy százalékkal olvadt. Mégsem estek kétségbe az elemzők. Az áresést azzal magyarázták, hogy miután az E-Star felvásárolta a lengyel EETEK energetikai csoportot, a befektetők elérkezettnek látták az időt árfolyamnyereségük realizálására. Ezt követően még emelkedni is tudott a részvényárfolyam, mivel a cégnek sikerült forrást bevonnia: külföldi befektetők összesen 2,4 milliárd forinttal emelték addigi 24 milliárdos alaptőkéjét. A részesedését 5 százalék fölé növelő Utilico Emerging Markets Limited mellett új tulajdonosként megjelent az Impax Asset Management Ltd., amelyet az E-Star közleménye a környezetgazdálkodási ágazat egyik – az alternatív energiára, víz- és hulladékgazdálkodásra specializálódott – vezető befektetőjeként aposztrofált. Ezzel egy időben a hazai vállalatikötvény-piacról addig már több mint 7 milliárd forintot bevonó cég újabb sorozatot dobott piacra, közel 650 millió forintra téve szert.

Csak utólag derült ki, hogy az E-Star azért kényszerült részvényeket és kötvényeket értékesíteni, mert egyéb forrásbevonási lehetőségei beszűkültek. Miután ugyanis a kormány meghirdette a bankoknak több száz milliárdos veszteséget okozó devizahiteles-mentő csomagját, azok elzárták hitelcsapjaikat. Márpedig a részvények és kötvények értékesítéséből származó pénz csak kiegészítője lehet a bankhiteleknek, azokat nem pótolhatja. Ráadásul azzal, hogy a kormány szétverte a magánnyugdíjpénztárakat, az egyik legbiztosabb kötvénypiaci vásárlói kört szüntette meg.

Szokatlanul éles hangú közleményben tiltakozott mégis a társaság vezetősége augusztus elején az ellen, hogy a Concorde Értékpapír Zrt. a magyarországi brókercégek közül elsőként figyelmeztette külföldi ügyfeleit az E-Starban rejlő kockázatokra, részvényeinek eladását javasolva. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy kéri a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF), vizsgálja meg, a Concorde elemzése nem befolyásolta-e törvénysértő módon az E-Star-papírok tőzsdei jegyzését. Utóbbi ugyanis a brókercég ajánlása után ötből négy számjegyűvé vált, miután az árfolyam az aznapi általános tőzsdei lejtmenetben a többi részvényéénél nagyobb mértékben esett.

De a HVG információi szerint a PSZÁF-vizsgálat elmaradt. Talán azért, mert a társaság november végén publikált harmadik negyedéves gyorsjelentésében közölte: 2011. évi ebitda – azaz adózás, értékcsökkenési leírás és kamatfizetés előtti – eredménye az üzleti tervében szereplő 13,2 millió euró helyett csak 7 millió, a 2012-es pedig 20,5 millió helyett 12,3 millió lehet. A romlást alapvetően azzal magyarázták, hogy az E-Star romániai projektjei veszteségesek, nem sikerült megállapodniuk a bankokkal a 18 millió euró értékű beruházásokhoz szükséges hitelek folyósításáról a fűtési szezon kezdetéig. Marosvásárhelyen az E-Star Mures Energy Kft. a koncessziós szerződésben számára ígért 17 ezer fogyasztóból mindössze hétezret kapott, igaz, azóta további ezerrel növelte ügyfeleinek számát. Korábban az állam fizette a lakótömbök úgynevezett vízszintes hőszolgáltatásra való áttérését (ezzel kiküszöbölik a lakásokból a függőlegesen haladó csöveket), az E-Starnak azonban erre már nincs pénze, így a folyamat leállt. Hasonló problémákkal küszködik Zilahon az E-Star ZA Distriterm Kft., amely a szilágysági megyeszékhelyen mindössze 500 lakásnak és 40 közintézménynek szolgáltat, ám eddig inkább csak a vezetékeket cserélte ki. Korábban bejelentették, hogy indulnak a zilahi hő- és elektromos erőmű privatizációs tenderén, de ajánlatot már nem tettek. Ehelyett jelezték, saját erőművet építenének a vásárolt telken, de hogy mikor és mennyiből, azt homály fedi. Tetézte a bajokat, hogy több magyarországi önkormányzat nem rendezte az E-Starral szembeni tartozását, erre hivatkozva a cég a Somogy megyei Inkén novemberben szüneteltette a távhőszolgáltatást.

A problémák miatt személyi változások is voltak. Tavaly novemberben bekerült a cég igazgatóságába George Pataki, New York állam volt kormányzója és Lantos Csaba, az OTP Bank korábbi vezérigazgató-helyettese; úgy tudni, azért, hogy a közép- és hosszú távú finanszírozásban szerzett tapasztalataik és kapcsolataik révén segítsenek a forráshoz jutásban. Múlt hétfőn pedig a cég vezérigazgatójává 2010 februárjában kinevezett Kassai Ákos távozott közös megegyezéssel, s az irányítást az E-Start – Regionális Fejlesztési Vállalat néven – negyedmagával, 2000-ben alapító Soós Csaba vette vissza. A február 3-ára összehívott rendkívüli közgyűlésen pedig a BDO könyvvizsgálót a Deloitte-ra cserélik.