Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: adósság csökkenés növekedéssel

nemtoom Előzmény: #469733

Ez annak ellenére történt, hogy júniusban 1300 milliárdnyi magánnyugdíjpénztári vagyont fordítottak az államadósság csökkentésére. A május végi 21 116,5 milliárdos adósság június végére 19 577,9 milliárdra csökkent. Bár úgy tűnik a számokból, hogy ennek az egyszeri hatása nagyon rövid ideig tartott, hiszen az ezt követő fokozatos növekedés hatására novemberre a tavaszi szinteket is meghaladta: az adósság 21 426 milliárd forint volt, ami egyben éves csúcsot is jelentett. Az államadósság év végi összege pedig 1377,6 milliárddal lett magasabb, mint a nyugdíjvagyon beolvasztása utáni érték, tehát lényegében fél év sem kellett ahhoz, hogy nyugdíjvagyon hatása eltűnjön a költségvetésből.

Ha tételenként nézzük az adatokat, akkor kiderül, hogy a forintadósság tényleg csökkent, hiszen ez 616 milliárddal kevesebb, mint a 2010 év végi állapot - vagyis 10 362,2 milliárd forint. Ezen belül a magánnyugdíjpénztári portfóliókból visszavont állampapírok miatt ez a sor 666 milliárdos éves szintű csökkenést mutat.

Az egyéb hitelek soron azonban a 2011-es évben először feltűnt egy 50 milliárdos tétel, ugyanakkor a devizaadósságokon belül egyéb belföldi hitelként pedig egy 120 milliárdos tétel jelent meg, mely összességében 170 milliárddal növelte az adósságunkat.

Devizaadósságunk a törlesztés ellenére nőtt

Hazánk devizaadóssága 2011-ben mindössze 212,4 milliárddal csökkent annak ellenére, hogy az év utolsó hónapjában 617,5 milliárdos tartozást egyenlítettünk ki. Ennek a magyarázata az, hogy az euró-forint árfolyam drasztikusan változott, és történelmi csúcsra is került. Így tehát a törlesztés kétharmadát összesítésben "elvitte" az árfolyamváltozáson elszenvedett közel 400 milliárdos veszteség. A forint árfolyama az euróval szemben ugyanis a 2010 december 20-i záróállapothoz képest 23,57 forinttal, vagyis 8,5 százalékkal emelkedett tavaly év végére. Ezzel szemben a nemzetközi hitelcsomagok értéke körülbelül 6 százalékkal mérséklődött.