Scheiring lemondhat a mandátumáról
Netmaster"A képviselő jelezte, hogy kilenc hónapja maradt arra, hogy megírja cambridge-i doktoriját, és hosszú töprengés után úgy döntött, hogy ezt meg is teszi. Sorai szerint döntése hátterében ott van az is, hogy már nem tud őszinte hittel dolgozni LMP-s képviselőként.
"Nem tudok mit kezdeni a folyamatosan újratermelődő belső káosszal és állandósult amatörizmussal és a vele járó teljesítményellenes szervezeti kultúrával; nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a racionalitás helyett frusztrációk és hisztériák keretében kezeljük a konfliktusokat, nem tudok mit kezdeni az állandó paranoiás hangulattal, nem tudok mit kezdeni a bázisdemokráciának hazudott informális alkuk politikájával, nem tudok mit kezdeni azzal, hogy két év alatt az ármánykodás elég magas fokát honosítottuk meg; nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ebben a szervezetben az embernek, mint embernek nincs értéke, nem tudok mit kezdeni azzal az eljárással, ahogy Virág lemondott a mandátumáról; és azzal meg pláne nem tudok mit kezdeni, hogy ezzel az egésszel úgy fest, nem akar/mer igazán senki sem foglalkozni" – fogalmazott Scheiring."
http://index.hu/belfold/2012/01/13/scheiring_lemondhat_a_mandatumarol/