Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: Nem kerítették be az éhségsztrájkolókat

Előzmény: #458966

"Elsősorban a történelemben betöltött szerepet vetettem vizsgálat alá."

Nu akkor most lássuk még egyszer.

"Nagy Sándor" - mindössze a világot változtatta meg, a mai napig tanítják haditetteit, mellesleg iszonyatos csodálat övezi világszerte, az általa alapított városok nevei a mai napig megvannak, adott esetben maguk a városok is. A történelem legkíválóbb hadvezérei között tartják számon, aki mellesleg együtt élt a katonáival és velük együtt harcolt, nagy valószínűséggel éppen egy ilyen csatában szerzett sebe okozta a halálát.

"Hunyadi Mátyás"

Magyarország egyik BÜSZKESÉGE, aki az országot olyan magasra emelte trónilag, hogy ácsingóztak érte. Kitűnő és sikeres hadjáratokat vezetett, ráadásul megalkotta az európai középkori történelem első reguláris haderejét a Fekete Sereget. Példátlan jogbiztonságot hozott létre az országban, amelyért a nép annak ellenére foglalta hálába és népmesékbe a nevét, hogy soha addig akkora adóteher nem súlytotta a jobbágyságot. Létrehozta a Corvinákat, megépítette a kor egyik legszebb palotáját Visegrádon és úgy egyáltalán felemelte az országot.

"I Péter" (gondolom a cár és nem mint Pápa volt a felsorolás tárgya)

Zseniális uralkodó, aki felismerte a kor szellemét, várost alapított Pétervár néven, amelyet ma ismét így hívnak, Oroszországot a középkorból a világbirodalmak közé vezette, amellyel számolni kellett. Az általa megkezdett felvirágzás egészen a bolsevik terrorig fennmaradt, az általa épített épületek ma is Oroszország büszkeségeit képezik és az emberek hálával és büszkeséggel tekintenek az emlékére.

"Napoleon"

Egész Európát átalakította. Amellett, hogy hülyére vert mindenkit és Waterloonál is csak a hadiszerencse miatt bukott meg, olyan rendet és rendszert vitt bele az életbe, amely azóta is meghatározza az életünket. Az általa létrehozott civil kódex a mai napig a polgári rendtartás alapját képezi, a bevezetett polgári intézmények, házasság innen terjedt tovább Európában. Többek között az ő törvényeinek köszönhető a ma teljességgel elterjedt SI rendszer intézményesítése a kaotikus mértékegységek helyett, valamint az, hogy mindenki saját erejéből jusson előre. Haditettei, illetve taktikája ma is történelemkönyvek százait ihleti és minden átlagos akadémián is tananyag az, ahogy a Grande Armee-t felfejlesztette és ahogy hülyét csinált vele Európából. Napoleon különösen arról volt híres, hogy még az ellenségei is tisztelték, így élete végéig egészen különleges elbánásban volt része, és természetesen a royalisták gyilkolták meg végül, nem az ellenfelei. Építészeti alkotásai, a diadalív, a fákkal szegélyezett országutak a mai napig meghatározzák Európát, az egyik legfontosabb személyiség volt a birodalmi logika leépítésében és a civil társadalom irányában, amely logikát saját honfitársai is annyira megbecsülték, hogy átvették, továbbvitték.

"Mao Ce Tung"

A világot változtatta meg azzal, hogy Csang-Kai-Sek-kel szembeszállva nem az imperialista megszállást, hanem a saját erőre építkező Kínát részesítette előnyben. Ennek során kezdetben természetesen döbbenetes méreteket öltő terror tört ki, amely sajnos igen komoly károkat okozott az országban, ugyanakkor ez a fajta "ébredés" mégiscsak felrakta a világtérképre Kínát, még ha nem is az euróusáner szimpátia élére. Ugyanakkor szemmel látható, hogy az akkor hülyeségnek tartott "minden faluba koho" című eposz mára mit ért el: Azt, hogy minden falu termel, mert termelőképes, Kína pedig ebből a szigorúságból kitörve mára gazdaságilag a világ urává vált 2050-re pedig várhatóan abszolult elős lesz, megelőzve még az USA-t is.

Szerintem jobb helyeken erre szokták mondani, hogy öngólzápor, ha valaki nem kívánja hozzátenni, hogy elég hibás gondolatokra vezet, ha valaki leragad a testmagasságból eredő komplexusnál és az azt ellensúlyozni vágyó akaratnál.

Szóval, én megértem, hogy ezt is csúnyán benézted, hogy Orbánt a világtörténelem legnagyobb hatású alakjai közé sorolod, de biztosan ez volt a célod?

Ha pedig ehhez még hozzáteszem azt is, hogy Nagy Sándor éppen a NEM abszolut uralomra tört, hanem Makedónia és a görög világkép elterjesztésére, Hunyadi Mátyás abszolult a szívén viselte a nép jólétét, I Péter szintén az ország polgárosodását tűzte ki célul, Napoleon pedig éppen a császárság intézményének a lebontását, majd megkoronázásval az akkor még egyáltlaán nem létező alkotmányos monarchia(!) alapjának a lerakását kezdte meg, Mao Ce Tung meg egyenesen egy császárt buktatott meg a nép nevében és érdekében - akkor tulajdonképpen tényleg érthetetlen, hogy mit is akartál mondani, amennyiben nem ezen emberek alacsony testmagasságán kívántál gúnyolódni.

Mondhatni, éppen az látszik, hogy az ész és a néppel törődés nem a testmagassággal arányos. Vagy ha már igen, akkor fordítottan :)