Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

Előzmény: #454835

Nu, akkor most egy újabb követ dobok a mocsárba. Én a korrupcióban (a'la hálapénz) is szeretnék különbséget tenni aközött, amikor valaki JÓL CSINÁLJA a munkáját, a település érdekét nézi ÉS EMELETT még plusz pénzt is kap a döntéséért attól, amikor valaki elvtelenül úgy ír ki közbeszerzéseket, hogy annak semmi más célja sincs, csak a pénz lenyúlása, majd ezek után még egy nagy adag trágyát is hagy maga után.

Így például a síkvidéki völgyhidak, a dombokon átvezető hegyi alagukat önmagában 100% korrupciók, hiszen tökéletesen felesleges, ráadásul idegen cégek zsebébe tolják be a pénzt. A Strabag botrányt gondolom nem kell ecsetelnek, mind ismeriket, a Megyeri hidi anomáliákat, a Ganz bedöntését sem kell gondolom ecsetelni, amelyeken nem egyszerűen a tökéletesen felesleges beruházások okoztak kárt (sehonnan sehová vezető dunaújvárosi híd példának okáért), hanem a teljesen tróger, kontár módra végzett M6 építés, amikor már az átvétel is meghiusul, mert olyan silány a minőség, ami ráadásul még csak nem is ganarciális, hiszen az építőnek ugyan mit kellene azzal törődnie, hogy mire épít micsodát... vagy éppen, most legalább nem kell Hagyóra szabni irodát, hogy szabadon mozoghasson, amikor éppen futárként szállítja a Nokiás dobozokat.

Ha pedig ezeket figyelembeveszitek, valamint ehhez hozzáteszitek az állami beruházások leállását, akkor a 13-16% mindösszesen annyit tesz, hogy az idegen befolyás által kamionokkal kivitt pénzek helyett jóval kevesebb maradt errefelé és a jóval kevesebb valójában ÖSSZESSÉGÉBEN CSÖKKENTETTE a korrupció [b]nominális értékét[/b] és az ily módon létrejövő összeg is ITT MARADT az országban, kvázi egyfajta bérkiegészítésként.

Erre persze megint lehet mondani, hogy "narancsos szemüvegen" keresztül nézem a világot, pedig erről szó sincs, egyszerűen csak azt szerettem volna bemutatni, hogy nagy különbség van aközött, amikor zsarolnak valakit, hogy fizetnie kell (Nokiás doboz, BKV), meg aközött, hogy egy vállalkozónak megéri vissazosztani pénzt egy megnyert munkából. És a félreértések elkerülése végett jelzem, ezzel sem értek egyet, meg jó lenne, ha nem így lenne, de erre körülbelül akkor lehetne esély, ha egy pályázat elbírálói eleve megkapnák a pályázati díj mondjuk 5%-át, ha a nyertes kifogástalan munkát végez, és időre adja át a feladatot. Magyarán, amig nem érdekelt a pályázat elbírálásában senki sem, addig tulajdonképpen esély sincs rá, hogy a korrupciót kiiktassuk (a'la hálapénz), de arra azért van, hogy legalább az elkészült munka jó legyen és mondjuk az alvállalkozók is ki legyenek fizetve, és ne az történjen, mint eddig, hogy "nincs korrupció, az összes multi ki van fizetve", akik becsődölnek, majd az állam széttárja a kezét, hogy "hát a magyarok már megint így jártak".

Na nehogy már ettől ne undorodjak jobban, mint attól, hogy valaki ebből összeszed 10 milliót évente, amit itt költ el ebben az országban, és nemhogy már ne tartsam károsabbnak azt, mint ezt.

Mellesleg, ha nagyon narancsvörös akarnék lenni, akkor még azt is bedobnám ide, hogy láthatjátok, hogy a komcsik milyen kapzsik, most hogy visszaesett a hatalmuk és kevesebb a pénzük, ezt sem bírják elviselni, így meg is emelték a korrupciós járadékot, mert ugye, nem bírják elviselni, hogy kevesebbet lophassanak, mint eddig és ezt még a Fidesz tiszta kezek sem tudja ellensúlyozni, egyelőre.

Magyarán, kissé furcsa, hogy eszetekbe sem jut, hogy más pártok is vannak már a korrupció közelében, és a Parlamenten kívül is vannak mások a hatalomban, nem csak a Fidesz. Nem érdemes úgy beállítani, hogy "csak az övéké nőtt", persze, szerintem. Miért gondoljátok, hogy ha ők emelnének, akkor a többi nem követné a "tarifát"?