Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

Hathor Előzmény: #447840

Összeomlott az állampapírpiac:

A Moody’s felőli leminősítés rendkívül negatív állampapírpiaci reakciókat okozott: az egyik névtelenséget kérő elsődleges forgalmazó azt mondta a Portfolio.hu-nak: a tőzsdén kívüli (OTC) piac lényegében befagyott, csak a tőzsdén zajlik kis forgalom melletti kereskedés, a kötelező árjegyzők ajánlatai alapján látszik csak a piac.

Az államcsőd kockázatát mutató 5 éves magyar cds-felár 620 bázispont körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a történelmi csúcstól alig 20 bázispontnyira jár. A magyar csődkockázat novemberben nagyjából három hét alatt az 512 bázispontos szintről száz pontot, azaz több mint 20 százalékot emelkedett, de az IMF-tárgyalások újrakezdésének hatására múlt csütörtökön 592 pontra esett, és azóta is 600 pont alatt volt.

A 3 éves futamidejű referenciakötvény hozama a jegyzések alapján valahol 9,5 százalék körül, az 5 éves csaknem 10 százaléknál, a 10 éves 9,7 százalék körül mozog jelenleg. Ez tegnaphoz képest 120-150 bázispontos, azaz extrém mértékű hozamemelkedést jelent, és kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, mint ami 2008 októberében mutatkozott a magyar állampapírpiacon.

Holott már csütörtökön is aggasztó jelek mutatkoztak, az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint a 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción 7 százalék fölötti hozamok alakultak ki, holott a korábbi aukciók gyenge vételi érdeklődése miatt az ÁKK a szokott 40 helyett csak 30 milliárd forintnyi mennyiséget hirdetett meg.

Az államkötvényhozamok is durván megugrottak a héten: a szerdán értékesített kötvények átlaghozama futamidőtől függően 8,38-8,68 százalék volt.

http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/25/osszeomlott_az_allampapirpiac/