A blöff
Netmaster"A magyar kormány valójában nem akar megállapodni az IMF-el, mivel az szembe menne mindazzal, amit szeretne csinálni, amiben hisz. A hazai gazdaságpolitikusok azt látták az elmúlt napokban, hogy a mozgásterük teljesen leszűkült, a forint szinte szabadesésben, a kötvényaukciókat nem lehet eladni, és elhatározták, hogy tenni kell valamit. Tudják azt, hogy a piacon a hit valóban hegyeket, pénzhegyeket mozgat meg, így valójában nem is szükséges megállapodni az IMF-el, elég a tárgyalásoknak valamiféle látszatát kelteni. Abban reménykednek - mint már többször - hogy elodázhatják a fájdalmas döntéseket és az IMF-tárgyalások blöffjével időt nyerhetnek (amíg az áhított magyar növekedés beindul!), sőt jó esetben addig húzzák-halasztják a tárgyalásokat, amíg már nem is lesz szükség az IMF-re. Természetesen fognak majd tárgyalni, hetente elmondják, hogy milyen jól haladnak, de valódi megállapodás véleményem szerint csak nagyon nagy baj esetén lenne ebből a folyamatból.
Nem rossz terv. Más, jobb környezetben működne is. De az a baj, hogyha az európai adósságválságot nem fékezik meg rövid úton, akkor hamarosan ki fog derülni, hogy nincs itt szó valódi szándékról, csak egy blöffről, mert ez a válság borzasztóan súlyossá tud válni és országokat tud elsöpörni."