Re: df
Frontin Előzmény: #438081Mást nem kellett volna csinálni, mint ezt a sávot lekereskedni oda-vissza párszor. Milyen egyszerű így leírva. Csak sajnos a legerősebb tényezőt nem vesszük figyelembe, az pedig a psziho. És bizony ez dönt el mindent. Ebben kell nagyot fejlődni ha az ember talpon akar maradni ebben a könyörtelen terepen, és nem akar a nagy átlag sorsára jutni. Ha fogalmazhatok így, több mint tíz év rutinja is kevés néha ahhoz, hogy jól tudjon az ember dönteni. Ha v.kinek olyan adottságai vannak, akkor lehet hogy pár év kereskedés után már jóval nagyobb sikereket képes elérni, pusztán azért mert rátermettebb. Előbb utóbb mindenki beleszalad egy (vagy több) nagyon nagy pofonba, a kérdés hogy tud e újítani. Nekem idáig kétszer kellett felkelni, nem volt egyszerű. Van olyan közgazdász ismerősöm aki komoly szaktekintély, az egyik budapesti egyetemen még tanítja is, mégis sikerült neki úgy megégetnie magát pár évvel ezelőtt, hogy azóta sincs mersze hozzányúlni a saját pöcsén kívül semmihez sem. Egyszóval, hiába tudja az ember, hogy mit kéne csinálni, ha nem elég erős fejben, akkor csak a szívás marad. Tehát hiába a sáv, tegye fel virtuálisan a kezét az, akinek legalább kétszer sikerült megjátszani ezt az "egyértelmű" lehetőséget.