Re: nincs cím
Előzmény: #426416Nézd, annak idején Soros nem csinált mást, mint amit ma a Muddy Waters - megkereste a hibát a rendszerben, rászállt és kierőszakolta a hiba megoldását. Hiszen azért tehette meg, amit megtett, mert MEGTEHETTE. Azonban Soros - ha jobban megnézed - nem hozott sem államcsődöt, sem tönkremenetelt, nem döntötte romba a világot, amit pedig kierőszakolt, azt előbb-utóbb magától is meg kellett volna csinálni. Ő egyszerűen gyorsabb volt és sokat keresett ezen.
Viszont ami most megy, az nem ez. Vagyis ahhoz képest amit ő tett, az "jutalomjáték" volt, számára a pénzkeresés volt a lényeg, nem a destruktivitás. Ez a mai világ tényleg nem az ő világa, hiszen itt valójában már spekulálni sem lehet, mert semmi sem normális, semmi sem kiszámítható és szinte minden úgy változik, hogy azt sem lehet kiszámítani, hogy mi lesz tegnap.