Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Beosztottjainál feleségének promózott a vezető ügyész

Netmaster

"Három hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) fordult az Egri Városi Ügyészség egyik ügyésze. Pappné Molnár Lili arról írt panaszában, hogy közvetlen főnöke, Szajlai József „erőteljes rábeszélést" folytatott azért, hogy ő és a férje befektessenek a Brókernet Zrt.-nél. „Szajlainé első alkalommal a férjével keresett fel minket, aki közvetlen főnököm, és ő is erőteljesen bekapcsolódott a termékismertetésbe, segített a feleségének meggyőzni minket arról, hogy hitelt vegyünk fel” – idézte fel levelében a történteket. Pappné. Felettese arra is hivatkozott, hogy más kollégák is vettek fel hitelt a Brókernettől.

Mégsem volt "bomba üzlet"

A meggyőzés sikeres volt, és a Papp házaspár 2007-ben befektetéshez kötött életbiztosítási szerződést kötött, amihez tízmillió forint hitelt vett fel. A befektetés azonban nem úgy alakult, ahogy remélték: 2010-ben Pappné Molnár Lili férje elhunyt, s ekkor derült ki, hogy a befektetések 67 százalékos veszteséget szenvedtek el. Pappné korábbi cikkünk készültekor arról is beszámolt, hogy az üzletkötő által ígért személyes kapcsolattartás csupán három általános e-mailes tájékoztatásra korlátozódott. Minderre hivatkozva, illetve hogy az üzletkötőtől csak a szerződés aláírása után kapták meg a terméktájékoztatót, a kontraktust jó erkölcsbe ütközőnek és semmisnek tartja a felügyeletnek elküldött panaszában."

http://hvg.hu/itthon/20110921_megbuntettek_munkahelyen_uzletelo_ugyeszt